A boldogság hatékony antidepresszáns

A boldogságérzetért az agyban főleg a szerotonin nevű neurotranszmitter felelős. Intenzívebben jelen van, ha szeretünk, és ha szeretnek. Ma van a boldogság napja.

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára két éve azzal a mottóval indította útjára az első boldogság napot, hogy amikor egy közös jóért teszünk, mi magunk is gazdagodunk. Sokan, sokféleképpen próbálták már meghatározni a boldogságot, illetve kedvező élettani hatását is.

"A boldogságérzetért az agyban főleg a szerotonin nevű neurotranszmitter felelős. Intenzívebben jelen van, ha szeretünk, és ha szeretnek. Minden addikció közül a legelsöprőbb, legáhítottabb és ugyanakkor a legegyszerűbb" - mondta Petke Zsolt pszichiáter-addiktológus, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet osztályvezető főorvosa.

Érdemes kockáztatni. A kihívás és az újdonság kulcselemei a boldogságnak. Az agy szinte kívánja a meglepetést, a váratlant. Azok az emberek, akik ismeretlen helyekre utaznak és új dolgokat tesznek, azok a hibák ellenére is boldogabbak, mint azok, akik a rég begyakorolt, ismerős tevékenységeket végzik hibátlanul. Ha kíváncsi a többire is, akkor ide kattintva olvashatja el ! A sokféle meghatározás ellenére abban konszenzus van, hogy ez az érzés igazából sokkal inkább döntés vagy választás kérdése, mint adottság. A boldogság egyik alapeleme a hétköznapi kedvesség - számtalan kísérletben bizonyították már, hogy másokkal való rendszeres, apró kedvesség megtérül, ugyanis nem csak azt teszi vidámabbá, aki kapja, hanem azt is, aki adja.

A kedvességnek orvosilag bizonyítottan jótékony hatása van a szervezetünkre és a boldogságérzetünkre. A kedves cselekedetek ugyanis biológiai szempontból hasonlóan működnek, mint az antidepresszánsok : serkentik a szervezetben a szerotonin-termelődést. Ez a vegyület segít a sebek gyógyulásában, nyugodtabbá tesz és egyben vidámabbá is.

A boldogság hatékony antidepresszáns (Fotó: Europress)

"De az igazán meglepő az, hogy a kedvesség nem csak annál növeli meg a szerotonin szintet, aki kapja, hanem annál is, aki adja, sőt még azoknál is, akik csak látják. A szerotonin mellett több endorfin és oxytocin is termelődik, amely pozitív hatással van mind a szervezetre, mind pedig a hangulatunkra" - hangsúlyozza az addiktológus.

Mint mondja, minél kedvesebbek vagyunk a környezetünkben élőkkel, annál több "boldogsághormon" kering majd körbe-körbe a vérünkben, míg el nem szédülünk. "És leülünk egy picit, mosolyogni, nevetni. A nevetőizmok soha nem fáradnak el, mindig készen állnak, örökké edzésben vannak. Bízhatunk bennük. Nincs káros mellékhatás".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!