Napi hatezer lépéssel egészségesek maradhatunk

Ha a középkorú nők legalább napi 6000 lépést megtesznek, csökkenthetik a cukorbetegség és a metabolikus szindróma kialakulásának a kockázatát.

Bár korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a strukturált testmozgás csökkenti az olyan betegségek egészségügyi kockázatát, mint a cukorbetegség , a magas vérnyomás és a szívbetegség, nemrég kiderült, hogy ehhez kevésbé intenzív mozgásforma is elég lehet. Brazil kutatók, Veronica Colpani, Karen Oppermann, és Poli Mara Spritzer kutatásaiból ugyanis kiderült, hogy a napközben megtett lépések száma is segíthet megelőzni ezeket betegségeket.

A vizsgálatokba 292, Passo Fundóban élő brazil 45 és 72 év közötti nőt vontak be. A tudósok megkérték a résztvevőket, hogy viseljenek lépésszámlálót, majd felmérték az egészségi állapotukat, beleértve koleszterin-és a vércukorszintjüket, valamint csípőkörfogatukat. Az eredményekből kiderült, hogy azoknál a nőknél, akik 6000 vagy annál több lépést megtettek naponta, vagyis aktívabbak voltak, kisebb volt a cukorbetegség és a metabolikus szindróma kialakulásának a kockázata, mint inaktív társaiknál.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: -2 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz időre számíthatunk, a ködfoltok feloszlanak. A délkeleti szelet csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. Késő estére -1 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet. A frontok egy kis nyugtot hagynak nekünk; a többségnél ez az időjárás panaszmentes.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!