Alvás után jobban megy az edzés

Egy, a Journal of Clinical Sleep Medicine című orvosi szaklap legutóbbi számában publikált kisebb vizsgálat eredményei szerint az alvásidő hossza hatással lehet a másnapi edzésen nyújtott teljesítményre.

Dr. Kelly Glazer Baron és kollegái (Northwestern Egyetem, Feinberg Orvostudományi Kar) 11 álmatlanságban szenvedő nő (átlagéletkor 61,27 év) egészségügyi adatait vizsgálták meg. A kísérlet során hetente háromszor 30 percet edző nők minden esetben saját maguk számoltak be az állapotukról. Az alvásminőségét a kutatás kezdetén és 16 héttel később is megvizsgálták. Ezen kívül még az alvásidőről és az edzéseken nyújtott teljesítményről gyűjtöttek adatokat a tudósok.

A vizsgálati eredmények szerint az össz-alvásidő (TST), az alváshatékonyság és az általános alvásminőség értékei is javultak a 16 hét letelte után. A kutatók jelentős negatív korrelációt találtak a kezdeti álmosság és az edzéseken nyújtott teljesítmény között, a napközbeni edzések és az azt követő éjszaka szubjektív és objektív alvás-változói között azonban úgy tűnik, nincs kapcsolat.

Úgy tűnik, az éjszakai alvás kihat a másnapi edzésre

Azokon a napokon tehát, amikor a résztvevők kevesebbet aludtak, kevesebbet is edzettek. Ez főleg azoknak az esetében jelentkezett szembeötlően, akik a kísérlet kezdetén össz-alvásidő tekintetében a legrosszabb értékekkel rendelkeztek. "Tehát úgy tűnik, az éjszakai alvás kihat a másnapi edzésre , de ugyanez fordítva már nem igaz" - írják a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: -1 °C

Derült vagy fátyolfelhős, száraz idő lesz. A légmozgás döntően gyenge, mérsékelt marad.Késő estére -2 és +8 fok közé hűl le a levegő. A frontok egy kis nyugtot hagynak nekünk; a többségnél ez az időjárás panaszmentes.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!