Röntgenvizsgálatok

Gerincröntgen

Célja

A hagyományos röntgenképek röntgensugár segítségével készülnek. Ez az erős sugárzás áthatol a testen és csak bizonyos szervekben, legfőképpen a csontokban nyelődik el, szóródik szét. Az áthatoló, szétszóródó sugarak a beteg mögé helyezett filmre érkeznek. A filmeken tulajdonképpen a szervek röntgenárnyéka jelenik meg. A gerincfelvétel olyan röntgenfelvétel, amelyen a gerincet alkotó csigolyák árnyéka, valamint e csontok eltérései ábrázolódnak. Így például a törések, csontdaganatok, csontvelő-gyulladás, csontritkulás, csigolya-meszesedés okozta elváltozások, stb.

Leírás

A vizsgálathoz a pácienst a röntgenasztalra fektetik, és arra kérik, hogy különböző testhelyzetekbe forduljon. Testalkatától függő sugárdózis alkalmazásával röntgenképet készítenek. Az asszisztens megkéri, hogy ne mozogjon. Ekkor készíti el a röntgenfelvételt. A felvétel elkészítése után várnia kell. A filmeket hívórendszeren keresztül előhívják, rendszerezik. Pontos adminisztratív munka biztosítja, hogy az adott betegről készült felvételek biztosan az ő anyagát tartalmazó kartonhoz kerüljenek. A felvételeket a radiológus orvos átnézi, elolvassa a betegségével kapcsolatos dokumentációt, majd megírja véleményét.

Előkészítés

Előkészületre nincs szükség.

Figyelem!

A vizsgálat időpontjában fennálló terhességet illetve annak gyanúját jelezni kell a vizsgálat előtt. A terhesség első 3 hónapja alatt a fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra!

Jó, ha tudja

Előfordulhat, hogy a felvételt technikai hiba vagy a beteg elmozdulása miatt meg kell ismételni. Általában egy adott gerincszakaszról 2 különböző irányból készítenek felvételt. Ha a képen elváltozást lát az orvos, szükség lehet célzott, netán más irányból történő felvételek elkészítésére is. A nyaki-, mellkasi- (háti) és ágyéki gerincszakaszról külön-külön felvételek készülnek. A gerincröntgen nem ad információt például a lumbágós panaszokat okozó porckorongsérv esetén, mert a csigolyák közti porc, ami ebben az esetben a panaszokat okozza, hagyományos röntgenfelvételeken nem ábrázolódik.

Veszélye

Bár a kapott sugárdózis alacsony, a felvételt csak akkor érdemes elkészíteni, ha érdemi információ várható tőle vagy befolyásolhatja a kezelés menetét. A méhen belüli magzat fokozottan érzékeny a röntgensugárra.

Fájdalom

A vizsgálat nem fájdalmas. Gerincsérülés esetén a mozgás, bizonyos testhelyzetben való fekvés kellemetlenséggel járhat.

Lelet

A lelet tartalmazza, hogy van-e a csontokon törés, elmozdulás, gócos vagy diffúz állományÓfelritkulás, meszesedés, az ízületek mentén csontos felrakódás, úgynevezett csőrképződés. A radiológus javasolhatja további felvételek, netán más vizsgálatok (pl. CT - kompúter-tomográfia, MRI - mágneses magrezonancia vizsgálat) elvégzését.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.