Nyári pezsgés minden hangulathoz

Miközben az olaszok parttalanul ontják a frizzantékat és a hazai borászok egyre nagyobb számban készítik el habzóborukat, a finom pezsgők is felkészülten várják a nyári csúcsszezont.

Úgy tűnik, a hőségben a buborékok ellenállhatatlanok, így lesz ez a balatonfüredi VinCE Balaton rendezvénye is, ahol a koncertekhez és a balatoni éjszakákhoz alapozzák majd meg a jó hangulatot. Addig is egy iránytű jól jöhet a választáshoz, ha nem szeretnénk elveszni a habtengerben!

A buborékos borok minden alkalomhoz illenek, legyen az koradélutáni szieszta a teraszon, egy nyári grillvacsora, vagy azok a közös élmények, amelyek emlékét egy különleges pezsgővel szeretnénk megőrizni. Bármelyik típus mellett döntünk, egyetlen szabályt feltétlenül tartsunk be – hűtsük 6-10 Velsius fok hőmérsékletre a palackot, mert a borunk így lesz a leginkább pezsdítő!

Gyöngyöző vidámság

A gyöngyöző borok frissek és egy kevés hozzáadott széndioxidtól lendületesek. Jó ár-érték arány, gyakran intenzív illat, ízben is sok-sok gyümölcs jellemző rájuk. Ennek az oka, hogy gyakran aromatikus szőlőfajtából, például Irsai Olivérből, rizlingszilvániból, királyleánykából vagy traminiből készülnek, általában házasításban. De rozé esetén pinot noirból igazán elegáns változatát is megtalálhatjuk, például Etyekről a Kertész Pincészetnél vagy Vyliannál.

A nagy közönség kedvencek mellett, mint a Gere Frici vagy a Sauska Gyöngyözőborok, ma már további szép példák sorakoznak fel, köztük a mátrai Nyilasi Pincészet Fizzy-je, Badacsonyból a Borbély Pincészet Bóbita Gyöngyözője vagy a dörgicsei Pántlika két Bubija.

Még pezsdítőbb habzóborok

A habzóbor elkészítésekor szintén az a borász első feladata, hogy az e célra kiválasztott, korábban szüretelt és szigorúan reduktív stílusú bort elkészítése. A következő lépés is megegyezik, amely során szén-dioxidot nyeletnek el a borban – ezen a folyamaton múlik, hogy milyen mennyiségű és méretű, finomabb vagy szúrósabb buborékok kerülnek az italba. A nyomás itt már minimum 3 barig nő a palackban, de akár annyi is lehet, mint egy pezsgő esetében. De éppen ezért azzal azonos jövedéki adó kategóriába tartozik, így kevésbé széles belőlük a választás.

Egy finom pezsgő jólesik a nyári hőségben

Elegáns kortyok

A olaszok kedvence, a prosecco esetében már természetes úton kerülnek a buborékok a borba, így finomabbak, jobb habzásúak. Ilyenkor a második erjedés során a hozzáadott cukor és élesztő kezd dolgozni, utóbbi a cukrot egy kevés alkohollá alakítja, miközben szén-dioxidot képez. A hazai pezsgőválasztékban találunk aromatikus és visszafogottabb, neutrális tételeket is és ízlés szerint a legszárazabbtól az édes kategóriáig minden változatát kipróbálhatjuk.

Ha a mediterrán életérzéshez a proseccót választjuk, virágos és almás, tiszta és könnyed, kevésbé savas, de annál finomabban habzó borra számíthatunk. Ha a Prosecco DOC eredet megjelölést látjuk a címkén, akkor ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy nem egy olcsóbb olasz frizzantét vagy spumantét választottunk, amelyek a hazai gyöngyöző- és habzóborok megfelelői.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!