Mi okozhatjuk gyermekeink elhízását az édességek tiltásával (2)

Valójában inkább rontanak a helyzeten, és nem segítik gyermekeik egészséges testsúlyának megőrzését azok a szülők, akik valamilyen ételcsoportok megvonásával próbálják megelőzni, hogy gyermekeik túlsúlyosak legyenek - bizonyítják a legújabb kutatások.

Táplálkozási szakemberek szerint a szülők hatalmas szerepet játszanak a gyermekek egészséges étkezési szokásainak kialakulásában, ez azonban tiltással nem érhető el. A gyermek saját önuralma kell, hogy működjön az egészséges ételek kiválasztásakor. A mostani kutatás során Stephanie Anzman és Leann Birch összesen 197 kislányt vizsgáltak meg.

A kutatók 10 éven keresztül követték figyelemmel a gyerekek fejlődését. Folyamatosan nyilvántartották a szülők egészségi, családi és anyagi állapotát, valamint a gyerekek táplálkozási szokásait és testtömegindexét (BMI).

Az eredmények szerint a legalacsonyabb önkontrollal rendelkező gyerekeknek volt a legmagasabb a testtömegindexük. Ezek a lányok 15 éves korukra kétszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint egészségtudatosabb társaik.

A másik faktor, ami nagy szerepet játszott az elhízásban, a szülői tiltás volt. "Egyes ételek tiltása és megvonása csak még vonzóbbá teszi azokat a gyerekek szemében, így még többet akarnak belőle" - nyilatkozta Dr. Anzman.

A kutatók szerint jobb, ha a gyerekekre bízzuk a választást, egészséges alternatíva felajánlásával. "Emellett fontos, hogy a tiltott ételekből ne tartsunk otthon semennyit. Így nem kell állandóan azzal törődniük gyerekeinknek, hogy melyek azok az ételek, amelyeket nem ehetnek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!