A kalóriaszámlálás depresszióssá teszi a fogyókúrázót

A brit felmérés során, amelyet egy sajtcsaládot forgalmazó cég megrendelésére végeztek, 1840 hölgyet és urat faggattak arról, hogy mikor, miként és miért fogyókúrázik - olvasható a The Telegraph című brit lap honlapján. Mint kiderült, a brit lakosság kétharmada elégedetlen testsúlyával. Az angol fogyókúrázók tizede szilveszter után veselkedik neki a diétának, hogy ledolgozza azokat a kilókat, amelyeket az ünnepi nagy evés-ivás során sikerül gyarapítania súlyfeleslegét. A megkérdezettek fele márciusban kezdi fontolgatni a diétát, amikor belátható közelségbe kerül a nyári szabadság. Körülbelül ugyanilyen arányban vannak azok, akik a fogyókúrázást azzal indokolták, hogy ily módon végre divatos holmit viselhetnek. Sian Porter brit táplálkozástudományi szakember szerint az emberek kezdik megérteni, hogy az elhízás okozta egészségügyi problémák átlagosan kilenc évvel rövidíthetik le életüket. Sikerre azonban csak abban az esetben számíthat a fogyókúrázó, ha türelmes és nem vár azonnali eredményt a diétától. A többség ugyanis már a harmadik héten feladja a reményt és persze diétázást. A kitartóbbak pedig a fogyókúra ötödik hetében már semmi másra sem tudnak gondolni, mint az evésre. A kalóriaszámláláson alapuló szigorú diéták a szakember szerint sokszor depresszióssá teszik a fogyni vágyókat. Mindennek tetejébe a rendszeresen ismétlődő fogyókúrák az áhított súlycsökkenés helyett gyakran súlygyarapodáshoz vezethetnek. Sian Porter szerint apró, de reális célokat kell kitűzni, például olyat, hogy egy héten át a desszertet gyümölccsel helyettesítik. Testmozgás gyanánt a sétát ajánlja, s a szakember szerint ösztönző lehet, ha a diétázó mobiltelefonjával felvételt készít arról a testrészéről, amelyből le kíván faragni néhány kilót - ezt nézegetve erőt meríthet a fogyókúra folytatásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!