Tilos elfelejteni: egy párkapcsolat legfontosabb dátumai

Egy apró gesztusnak is nagy jelentőséget lehet tulajdonítani. Az ilyen apróságok megmutatják a nőnek, hogy milyen fontos partnere számára. Nézzük melyik az a 4 esemény, amit nem szabad elfelejteni!

Egy apró gesztus közelebb hozhatja egymáshoz a párokat. Nem kell vagyonokat költeni ajándékokra, elég néhány kellemesen együtt töltött óra, egy kreatív ötlet. Ehhez persze tudnunk kell, hogy kedvesünk milyen jellegű meglepetéseknek örül igazán, azaz nagyon jól kell ismernünk a párunkat. A menshealth.com kitér arra, hogy van minimum négy olyan alkalom, amit feltétlenül be kell jelölni a naptárban, ha a férfi nem akarja szembetalálni magát egy haragos kedvessel.

Az első találkozás. Az első randevú vagy az első flört olyan esemény, amit semmi esetre sem szabad elfelejteni. Szervezzen erre a helyre egy randevút, vagy menjenek el a nevezetes helyre, mondjuk pizzázni, sétálni.

Az előrelépések. Egy magánéleti, munkahelyi siker, esetleg egy előléptetés - ezek olyan események, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Ha mást nem is, de egy gratulációt, egy dicséretet, néhány kedves mondatot el kell mondani, de ki lehet nyitni egy üveg pezsgőt, bort is.

Fontosak a dátumok egy párkapcsolatban?

Az anyós születésnapja. A kedvese anyjának a születésnapját hatalmas vétek elfelejteni. Amellett, hogy a kedves biztosan értékelni fogja, ha legalább egy telefonálás erejéig foglalkozik a kérdéssel, az anyósnál is kieszközölhet jó pontokat.

Az összeköltözés. Egy párkapcsolat egyik legmeghatározóbb része, ha a két fél összeköltözik . Ezt a dátumot sem szabad elfelejteni. Érdemes olyan ajándékkal kedveskedni, ami az otthonukhoz kötődik.

Kutatók szerint megjósolható a párkapcsolat vége. A katasztrófaelméleteknél használt matematikai modellek képesek előrejelezni egy házasság tartósságát. A kutatók négy elemet diagnosztizáltak, amely a kapcsolat felbomlását jelzi előre, sőt még - a minden kapcsolatban természetesen előforduló - viták esetében is megkülönböztettek egy kritikus szempontot. Tudjon meg többet, kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?