Segítség a gyászolóknak

A gyászfeldolgozás folyamatában kíván segítséget nyújtani a Napfogyatkozás Egyesület és a TIT Szabadegyetem által szervezett Halál és gyász című hat részes előadássorozat, amelyet február 19-től kéthetente rendeznek meg a budapesti Kossuth Klubban.

A legtöbb családban a halál tabutéma; az elhallgatás és titok légkörében mindenki külön-külön igyekszik megbirkózni a gyász fájdalmával, ám néha annyira sikertelenül, hogy az ebből adódó kommunikációs problémáknak akár válás vagy elmagányosodás is lehet a következménye - vélik az Napfogyatkozás Egyesület szakemberei.

A Polcz Alaine halál- és gyászkutató által alapított Napfogyatkozás Egyesület a gyászolók segítését tűzte ki céljául: ismeretterjesztő programjaikkal a halálról való párbeszéd elindulásában és a szeretettek elvesztésével kapcsolatos félelmek feloldásában kívánnak segítséget nyújtani.

Az első előadáson a halálközeli élményekről és magyarázataikról beszél majd Pilling János pszichiáter, március 5-én pedig a születés körüli gyászról tart előadást Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, az egyesület elnöke. A gyász lélektanáról és a gyászolók segítéséről március 19-én Pilling János értekezik, az április 2-i előadáson pedig az öngyilkosságról beszél Oriold Károly, a Lélekben Otthon Alapítvány elnöke.

Április 16-án Benczúr Lilla, klinikai szakpszichológus bemutatja, hogyan jelenik meg a gyász a különböző kultúrákban, a sorozat zárásaként pedig a személyiségfejlődés eszközeként beszél a gyászról Singer Magdolna április 30-án.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra