Tényleg sosem késő leszokni

Még azoknál is számottevően csökken a szívbetegség kockázata, akik idős korban szoknak le a dohányzásról.

Nyolc éven belül ugyanis olyan szintre csökken náluk az érrendszeri veszélyeztetettség, mint a nem dohányzóké. A rák és a tüdőproblémák tekintetében azonban továbbra is emelkedett kockázattal kell szembenézniük - derül ki egy friss kutatásból. Az idősebb leszokók nemcsak a szív- és érrendszeri panaszaik veszélyét csökkentik, de hamarabb is észlelik a kedvező változást, mint ahogy azt korábban feltételezte az orvostudomány - állítják a szakértők. Az eddigi értekezések alapján akár 15 évig is tarthat, hogy az utolsó szál cigaretta elszívása után a kardiovaszkuláris szervrendszer állapota elérje azokét, akik sosem gyújtottak rá.

A legújabb eredmények szerint a 65 évnél idősebb leszokóknál is már 8 éven belül a nem dohányzók szintjére csökken a szív- és érrendszeri problémák miatti halandóság. Ezzel együtt viszont továbbra is nagyobb veszélyt jelent rájuk a rák, a tüdőbetegség és a stroke kockázata - mégpedig olyan szintre, mint azoké, akik sosem füstöltek.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! "Ez jó hír. Úgy tűnik, mégsem kell olyan sokat várni arra, hogy tiszta lappal folytassa a munkáját a szív és az érrendszer" - magyarázta Dr. Ali Ahmed professzor. "A dohányzás a korai halálozás legkönnyebben kiküszöbölhető oka. Aki dohányzik, annak érdemes leszoknia, mégpedig minél előbb" - tette hozzá az Alabamai Egyetem Birmingham's Orvostudományi Iskolájának szakértője, aki 13 év alatt gyűjtött adatokat hasonlított össze az 1989-es Kardiovaszkuláris Egészségügyi Kutatásból.

853 olyan ember adatait vetették össze 2 557 sosem dohányzóéval, akik 15 vagy annál kevesebb éve szoktak le a cigarettáról. Valamennyien 65 éven felüliek voltak, és az eredményeket a korhoz, a nemhez és az etnikumhoz viszonyították. Az értekezést az Amerikai Szív Társaság 2013-as tudományos előadássorozatán mutatták be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!