Az idősek jobban viselik a válást

Több egészségügyi problémával kell szembenéznie annak, aki fiatalabb korban bontja fel a házasságát - derítették ki amerikai kutatók.

Kevesebb egészségügyi problémát okoz a válás fiatal korban, mint idősebb éveinkben. Ez azért lehet, mert az idősebbeknek nagyobb tapasztalatuk van a válással járó stressz kezelésében - állítja egy új tanulmány. A michigani egyetem szociológusa, Hui Liu annak az 1282 embernek az egészségi állapotát vizsgálta meg, akik részt vettek az Americans' Changing Lives nevű hosszú távú nemzeti felmérésben.

A kutató összehasonlította a 15 éves vizsgálati időszak alatt elvált és házas emberek egészségi állapotát. A különbségek kiemelkedően nagyok voltak, a fiatal korosztályt illetően - írja a healthday.com.

Akik 35-41 éves koruk előtt bontották fel a házasságukat, több egészségügyi problémáról számoltak be, mint azok, akik 44-50 éves koruk között váltak el. Az eredményeket a kutató azzal magyarázza, hogy idősebb korban a tapasztalatok miatt egyszerűen jobban megbirkóznak az emberek a stresszel. Ugyanakkor Hui Liu hozzátette: arra számított, hogy a fiatalabb korosztály számára kevesebb stresszt okoz a válás, hiszen ekkor sokkal gyakoribb a házasságok felbontása is.

Hosszú távon azonban nem jelentkezett különbség azoknak az állapota között, akik elváltak, illetve akik házasok maradtak. "Ez arra utal, hogy nem önmagában a házas vagy az elvált állapot okozza a különbségeket, hanem a válás fájdalmas folyamata hat negatívan az egészségre" - mondta Hui Liu.

A tanulmány a Social Science and Medicine nevű folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!