Autizmus: miben mások a lányok és a fiúk?

A lányok kevésbé hajlamosak az autizmusra, mint a fiúk - jelenlegi ismereteink szerint. Ezt okozhatják a gének, a hormonok, de a statisztikákban sajnos nagy szerepet kap az is, hogy náluk nehezebben felismerhető a betegség.

Kedves osztálytársak, smink, romantikus filmek - mindez egy tipikus, egészséges tinédzser lány érdeklődési köre. Az autistákat onnan is meg lehet ismerni, hogy nekik ezek a dolgok nem jelentenek semmit, hiszen még az emberi kapcsolatok is gyakran szorongást és félelmet keltenek bennük, a társasági összejövetelek túl zsúfoltak, a mozifilmek túl zajosak számukra. Ez időnként olyan furcsa viselkedéshez vezethet, ami már a társaknak is feltűnhet, és amely mögött az autizmus áll.

"A lányoknál lassabban válik felismerhetővé a betegség, mint a fiúknál" - magyarázza Inge Kamp-Becker, a német Gießeni és Marburgi Egyetemi Klinika pszichológusa, akinek különleges kutatócsoportja éppen a lányok és nők körében kialakuló autizmusra utaló spektrumzavart vizsgálja, és keres hozzá kísérlet alanyokat. Ez azonban nem könnyű feladat, a lányok ugyanis csak ritkán produkálják a betegség valamennyi tünetét.

Amerikai kutatók most először igazolták, hogy az autizmus jeleit mutató gyerekek szüleinél is jelentős az esélye az autizmussal kapcsolatos személyiségjegyek megjelenésének. Kattintson a folytatásért ! Ezer gyermekből átlagosan 6-7 szenved az autizmusra jellemző zavarokban, a fiúk gyakorisága pedig négyszer akkora, mint a lányoké. Ezeknek a kis betegeknek elsősorban a társadalmi kölcsönhatásokkal vannak komoly problémái. Kerülik a fizikai- és szemkontaktust másokkal, nem tudják magukat elfogadtatni, és ennek megfelelően reagálnak: nem játszanak más gyerekekkel. Sokszor ismételnek bizonyos mozgássorozatot, sőt vannak, akik beszélni is nehezen tanulnak meg. Másoknak különleges érdeklődési köreik vannak, kívülről fújják a komplett vasúti menetrendet, az autótípusokat, vagy a televízióban látott mesefigurákat.

Az autizmus más a lányoknál és a fiúknál is

Az orvostudomány még jelenleg is keresi a választ arra, miért gyakoribb az autizmus előfordulása a fiúknál. Amerikai kutatók szerint a jelenségnek főleg biológiai, azon belül is genetikai okai vannak, és a megoldást a kromoszómáknál kell keresni. Ugyanakkor az is valószínűnek látszik, hogy az autizmus kapcsolatban áll a tesztoszteronnal , a legfontosabb férfi nemi hormonnal, így a férfi aggyal is. Ezt alátámasztja a legutóbbi kutatás is, miszerint azok a magzatok, akiknek magasabb a tesztoszteronszintjük, nagyobb valószínűséggel mutatják később az autizmus tüneteit.

A lányok által mutatott tünetek ugyanakkor eltérőek lehetnek, ez pedig az egész diagnosztikai rendszert megzavarhatja. Holland orvosok 4100 autista gyermeket és felnőttet vizsgálva megállapították, hogy a lányoknak és a fiúknak ugyanolyan szociális- és kommunikációs problémái vannak, de utóbbiaknál gyakoribbak a jól felismerhető, ismétlődő mozgás-sorozatok és a beszűkült érdeklődés.

A fent említett orvosok ugyanakkor nagyon kritikusak saját eredményeikkel, úgy vélik, az autizmusban szenvedő nők a számukra nehéz társadalmi helyzeteket jobban kezelik, mint azt az általuk készített statisztikák mutatják. A kutatás során az alanyok zömének alacsony intelligenciatesztje ugyanis erősen befolyásolja a viselkedést és a problémamegoldó-képességet. Ez pedig hatással van magára a tanulmányra is, amelyből hiányoztak az átlagos, vagy kifejezetten jó mentális képességekkel rendelkező autista alanyok.

Más tudományos értekezések szerint az autista nők könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat, mint az autista férfiak. "A nők gyakran képesek arra, hogy álcázzák ezeket a problémákat, amik így fel sem tűnnek" - mondja Christine Preißmann orvos szakértő, aki könyvet is írt a témában. - Az autista lányok általában nyugodtabbak, a viselkedésüket is jobban ellenőrzésük alatt tudják tartani. Kevésbé agresszívak, ezért például kevésbé zavarják a tanítást. Sokkal inkább a passzív, háttérbe húzódó magatartás jellemző rájuk. Ezért nem ritka az sem, hogy a nőknél a harmincas éveikben derül ki ez a betegség."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!