Tényleg lehet nyitott szemmel aludni?

Minden ötödik ember úgy is képes aludni, hogy a szemei nincsenek teljesen becsukva. A különös éjszakai szokás azonban egyáltalán nem egészséges, és rontja a pihenésünk minőségét.

A nyitott szemmel alvás a természetben nem ritka jelenség, amelyre főként azért van szükség, hogy az állatok éjszaka is figyelhessék valamennyire a környezetüket és észrevegyék, ha egy ragadozó közeledik feléjük. Így pihennek például a delfinek, a tengerimalacok, illetve sok madárfaj is. Kevesen tudják, de a jelenség az embereknél is létezik, bár egyáltalán nem egészséges így töltenünk az éjszakát - írja a CNN .

Az állatok különös alvási szokásai A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is nagyon fontos ahhoz, hogy egészségesek legyenek és megfelelően tudjon működni a szervezetük. Sok faj alvási szokásai azonban a legkevésbé sem hasonlítanak az emberekéhez. Kattintson a részletekért!

A jelenséget lagophthalmosnak nevezik és az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány adatai szerint egyáltalán nem ritka, az emberek 20 százalékát érintheti. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szemünk teljesen nyitva van alvás közben, a szemhéjak ilyenkor nem záródnak össze megfelelően. Általában a csecsemőknél és a kisgyerekeknél figyelhető ez meg, legtöbbjük azonban idővel kinövi. Felnőttkorban sokaknál valamilyen komoly betegség, például arcidegbénulás, agyvérzés vagy pajzsmirigybetegség következtében alakul ki. Okozhatja továbbá a szemhéj károsodásával járó hajlékony szemhéj-szindróma is, amit más alvászavarokkal is összekötöttek már.

Nyitott szemmel aludni egyáltalán nem egészséges. Fotó: Getty Images
Nyitott szemmel aludni egyáltalán nem egészséges. Fotó: Getty Images

Gondot okozhat a kiszáradó szem

A nyitott szemmel alvás nem csak következménye lehet bizonyos betegségeknek, de az okozója is. A szemnek semmiképpen nem tesz jót az, hogyha éjszaka nyitva marad, hiszen emiatt gyorsan kiszárad és a könnyréteg sem tudja megfelelően táplálni és tisztítani a felületét. A száraz szem fertőzésekhez és látásromláshoz is vezethet.

Megfelelően pihenni sem tudunk úgy, hogy nem zárjuk össze a szemhéjainkat, hiszen a szembe jutó fény miatt az agy állandóan beindítja az ébredéssel járó folymatokat. Az érintettek emiatt égő, viszkető szemmel ébrednek fel éjszakánként többször is.

A problémán segíthet, ha az érintettek éjszaka szemmaszkot húznak, illetve léteznek már olyan speciális szemüvegek, amelyek a nyitott szemeket is nedvesen tartják. Nappal műkönny, éjszaka pedig párásító használatával enyhíthetjük a kellemetlen panaszokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!