Örökre törölheti az emlékeket a kialvatlanság

A két órával rövidebb alvás akár egyes emlékek örökös törlődését is jelentheti - hangzott el az Idegtudományi Társaság éves tudományos ülésén, New Orleansban.

Alvás közben az visszajátssza a fontos dolgokat, ami alapvető a memóriaraktározódás szempontjából. Már két óra hiány (az ajánlott nyolc óra helyett hat óra) is hátrányosan befolyásolja ezt a folyamatot. Emellett a memóriavesztés oka lehet egyéb tényező, például az alvás közben nem eléggé zárt szem is.

Ted Abel professzor (Pennsylvania Egyetem) szerint a modern világban az alvásnak nem kéne luxusnak lennie. Az a mentalitás, hogy megiszunk egy kávét , és még öt e-mail-t megválaszolunk, nem biztos, hogy helyénvaló - jobb lenne, ha inkább pihenni térnénk, és alaposan kialudnánk magunkat másnapra. Az agy működése igen bonyolult, és ahhoz, hogy megfelelően emlékezhessünk a szükséges információra, egyértelműen szükség van az alvásra.

A kutatók kísérleti egereken vizsgálták az alvásmegvonás hatásait. Az egerek különböző, memóriahasználatot igénylő feladatokat kaptak, és ennek hatásfokát az ébrenléti-alvási periódusok hosszának függvényében tesztelték. Megállapították, hogy az alvásmegvonásban szenvedő állatok rosszabb teljesítményre voltak képesek. Már a szokványos alvásmennyiség húsz százalékától történő megfosztás is gátolta a memória leülepedését. Ez a kiesés körülbelül annyit jelent, mintha mi aludnánk a szükséges nyolc óra helyet csupán hatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!