A túlsúly így hat az alvásra

Az alvászavarok bizonyos típusai összefüggést mutatnak a túlsúllyal - és az állítás megfordítva is igaz.

Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus a lehetséges megoldásokról beszélt.

Az éjszakai légzéskimaradás rizikófaktorai

Éjszakai légzéskimaradásnak vagy obstruktív alvási apnoénak nevezzük azt a jelenséget, amikor horkolás közben, hosszabb légzésszünet után az érintett hirtelen levegő után kapkod. Az alvási apnoéra való hajlamot, az anatómiai adottságokat általában örököljük. A betegség előfordulása a kor előrehaladtával nő, de kialakulásának más rizikófaktorai is vannak, mint például a szűk orrjáratok, a valamilyen ok miatt kialakuló orrdugulás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Az amerikai National Sleep Foundation szerint azonban a legnagyobb kockázati tényező a túlsúly . Mivel pedig az ismert alvási apnoés betegek közel fele túlsúlyos, feltétlenül ismerni kell az összefüggéseket.

A betegség előfordulása a kor előrehaladtával nő
A betegség előfordulása a kor előrehaladtával nő

Hogyan vezet a túlsúly alvási apnoéhoz?

Bár természetesen nem minden elhízott személy szenved éjszakai légzéskimaradástól, a pluszkilók bizonyítottan növelik a rizikót. A túlsúly miatt ugyanis a nyak területén is felhalmozódik a zsír, ami önmagában is akadályozza a légzést. Éppen ezért a probléma kezelésének első életmódbeli lépése a testsúly rendezése. Már 10 százaléknyi fogyás is javít az alvási apnoé állapotán, sőt esetenként meg is szünteti a légzéskimaradást.

Alvászavar kezelése gyógyszerek nélkül - részletek !

Hogyan vezet az alvási apnoé túlsúlyhoz?

Minél súlyosabb az alvási apnoé, annál nagyobb az esély a súlygyarapodásra - állítják a kutatások. Ennek elsősorban az az oka, hogy a légzéskimaradás által megzavart alvás, amely így nyilván nem kielégítő, hatással van az étvágyat befolyásoló hormonok termelődésére. Egyes tanulmányok szerint az elégséges és jó minőségű alvást "produkáló" személyek kevesebb cukrot és szénhidrátot fogyasztanak napközben, mint a keveset alvók és az alvászavarban szenvedők. Ráadásul az alvászavar miatti napközbeni fáradtság és alacsony energiaszint hatására a fizikai aktivitás is csökken. Ez pedig különösen megnehezítheti a túlsúlyos, éjszakai légzéskimaradástól szenvedő páciensek fogyási próbálkozásait.

Nem csak a fogyás miatt kell kezeltetni

"A horkolás és a légzéskimaradás tünetei nem pusztán zavaróak, de hosszú távon magas vérnyomást, szív- és agyi érbetegséget, cukorbetegséget is előidézhetnek" - hangsúlyozza dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus. Sokan úgy gondolják, hogy a horkolás csak kellemetlenség, és leginkább csak a hálótársat zavarja, de ez nem igaz. A horkolás és az alvási apnoé az érintett egészségét is veszélyezteti, mivel ezek a tünetek ún. alvásfüggő légzészavarra utalnak, melynek során az alvás alatt a szervezet oxigénellátási szintje súlyosan károsodhat. Ezért feltétlenül érdemes kivizsgáltatni a problémákat, a szomnológiai szűrővizsgálaton kívül gyakran van szükség más szakvizsgálatokra, például fül-orr-gégészeti, kardiológiai vagy endokrinológia ellenőrzésre.

Ha sikerül megszüntetni a horkolást, akkor gyakran a hálótársak alvászavarát is megoldjuk, továbbá csökken a szívinfarktus, a stroke és számtalan egyéb betegség előfordulási gyakorisága. Mindezek mellett olyan szubjektív panaszokon is segíthetünk, mint a nappali hangulatromlás, az ingerlékenység, a teljesítmény- és koncentrációcsökkenés, amelyek a nem megfelelő minőségű alvás következményei. Végül természetesen azt is a jelentős előnyökhöz sorolhatjuk, hogy az alvászavarok megszüntetése után eredményesebbé válhat az addig sikertelen fogyókúra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!