Újabb vezető távozik a Honvédkorházból

Távozik a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályának vezetője, Dr. Nádor Csaba egy másik, ott dolgozó orvossal együtt. A kórház dolgozói szerint kilátástalan a helyzet.

Nem írta alá a dolgozókra kényszerített, új honvédelmi alkalmazotti jogviszonyról szóló szerződést, és távozik a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályának vezetője - értesült a hvg.hu . A lap információi szerint vele együtt még egy orvos távozik, így most újra teljes a bizonytalanság a kórház koraszülött centrumának működése körül.

Magasabb bérrel, de több kötelezettséggel jár A törvényt hatályba léptető miniszteri rendelet értelmében a munkáltató előzetes értesítés nélkül elrendelheti, hogy a honvédelmi alkalmazott a munkahelyén vagy egy elrendelt helyszínen "ügyeletet teljesítsen". Részletesebben az alábbi cikkünkben olvashat az új jogviszony miatti vitákról!

Sokan nem vállalják az új jogviszonyt

A Honvédkórház koraszülött részlegét decemberben már be kellett zárni a személyi feltételek hiánya miatt, ennek a veszélye pedig ismét fennáll. A részlegen hétfőn osztályértekezletet tartottak, amelyen lapinformációk szerint eldőlt, hogy néhány korábbi dolgozó részleges visszafoglalkoztatásával, csökkentett kapacitással még fenntartható a működés.

Sok orvos nem szívesen írja alá az új jogviszonyról szóló szerződéseket
Sok orvos nem szívesen írja alá az új jogviszonyról szóló szerződéseket

Az új törvény ugyan többletjuttatásokat garantál a munkavállalóknak a közalkalmazotti bérezéshez képest (a honvédelmi egészségügyben dolgozóknak 2019-ben például havi bruttó 39 200 forintos, 2022-re 63 ezer forintra növekvő bérkiegészítést), de olyan pluszkötelezettségeket is, amelyeket a dolgozók nem szívesen vállalnak. Több kórházi részleg működését is veszélyeztetheti, ha az orvosok nem hajlandók aláírni az új jogviszonyról szóló szerződéseiket, aminek a határideje január 23.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra