Márciustól tesztelik az e-recepteket

Március elejétől augusztus közepéig tesztelik az e-recepteket - az orvosok vényfelíró programjától gyorsabb és átláthatóbb ügyintézést remélnek.

Március elején kezdődik az a kísérleti program , amely augusztus közepéig az e-recept alkalmazását igyekszik tesztelni. A gyógyszertárak szeptember elejétől csatlakozhatnak a rendszerhez, az éles indulás novemberben lesz. Ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, be kell jelentkeznie annak rendszerébe - tudta meg a Magyar Nemzet Hankó Zoltántól, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnökétől.

Számos gyógyszert csak vényre adnak ki, melynek megírását szigorú szabályok rögzítik. Ezen jogszabályok célja, hogy megakadályozzák a gyógyszerekkel történő visszaéléseket, valamint szabályozzák a gyógyszerek rendelését. Mit is tartalmaz pontosan egy vény? Cikkünkből kiderül!

A betegek számára is előnyökkel járhat

Ahhoz, hogy mindez határidőre megkezdődhessen, többek között az orvosok vényfelíró programját is fejleszteni kell. A változás a betegek számára is jelenthet előnyöket. Például krónikus betegségek esetén a stabil fenntartó kezeléshez szükséges gyógyszereket egy felírás után két-három alkalommal is ki lehet váltani.

Az elektronikus receptek fokozatosan váltanák fel a papíralapú vényeket
Az elektronikus receptek fokozatosan váltanák fel a papíralapú vényeket

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ már 2015 végén bejelentette a receptek elektronikus kezelésének bevezetését. Terveik szerint az orvosnak ezentúl lehetősége lesz az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) belül rögzíteni a szükséges adatokat egy vényfelíró program felhasználásával, míg a beteg egy speciálisan erre kialakított portálnál ellenőrizheti majd a felírt gyógyszereket, illetve kategorizálva megtalálhatja itt a kiváltott és a még aktív receptjeit is. Varázsütésre természetesen nem szűnnek meg a papíralapú dokumentumok, a jól ismert és évtizedek óta használt vényeket folyamatosan váltják majd fel a rendszeren belül működő e-receptek.

Az e-egészségügyi rendszer - amely az e-recepteken túl az e-beutalók, e-leletek, e-profilok bevezetését is magával hozza - elengedhetetlenné teszi az intézményi folyamatok egy részének megváltoztatását, itt szintén sok múlik az egészségügyi információs rendszerek szállítóin - nyilatkozta korábban az átállás kapcsán Engi Csaba, az IVSZ Ehealth munkacsoportjának vezetője. A grandiózus digitális átállás során ezért nagy hangsúlyt fektetnek a fokozatosságra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estésre 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!