Egészségügyi szóvivő képzés indul

Az első egyetemi szintű szóvivői és kommunikációs képzés sikere után idén is meghirdették az egészség területén az új szemesztert.

Az egyéves képzés során olyan gyakorlati szakembereket készítenek fel az intézményi, szervezeti kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű technikai eszközök közvetítésével a kommunikációt magas szinten végezni.

Az egészségügyi terület számára felkészítendő hazai egyetemi szóvivő és kommunikációs képzés célja, hogy a tanulmányokat elvégző szakemberek képesek legyenek a szakterületük, az intézményük kommunikátoraként közreműködni. Az oktatási innovációban élenjáró Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tavaly indították első ízben az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirányú továbbképzési szakot. Tíz hallgató szerzett diplomát, akiknek többsége kommunikációs feladatokat lát el a munkahelyén.

Az orvosok és egészségügyi dolgozók a képzés során felkészülnek arra, hogy képesek legyenek hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni beteg-orvos, beteg-beteg, orvos-orvos közötti személyes, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a sajtókapcsolati területeken. Ma már számos intézmény, szervezet alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör jelentős szakmai tudást, és képességet igényel. Az új egyetemi szak az új oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy szükséges megújulásához. Tanárai, előadói a kommunikációs és egészségügyi szakma ismert szakemberei. A képzésre a héten még lehet jelentkezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?