Férfihormontól nő a mellrák?

Több emlőráktípus esetén férfi nemi hormonokkal működő receptorok találhatóak a tumor felszínén, és az androgének, így például a tesztoszteron is, táplálják a daganat fejlődését.

Az Amerikai Rákkutató Társaság ülésén elhangzott eredmények szerint ezen érzékelő sejtek blokkolása új utat nyithat a betegség gyógyításában, aminek bizonyítására klinikai vizsgálatokat terveznek.

A Colorado Egyetem kutatói dr. Jennifer Richer vezetésével azt találták, hogy az összes mellrákos megbetegedés háromnegyedénél vannak jelen férfi nemi hormonnal működő receptorok, így az anti-androgén terápia ígéretesnek tűnik. Ez a kezelési forma már használatos a prosztatarák ellen. A szakértők eddig is tudták, hogy néhány mellráktípus bizonyos női hormonok, például az ösztrogén és a progeszteron befolyása alatt alakul ki. Az elterjedt gyógyszerek egy része az ösztrogénreceptorok blokkolásával fejti ki hatását.

Dr. Richer értekezése szerint a férfihormonok ugyancsak lényeges szerepet játszanak az emlődaganat létrejöttében, így a gyógyszerészeti fegyvertár ilyen irányú bővítésével növelhető a sikeres terápiák aránya. A friss kutatásból kiderült, hogy sok betegnél egyszerre vannak jelen női és férfi nemi hormonnal működő receptorok is, amelyek laboratóriumi körülmények között jól reagáltak az anti-androgén kezelésre.

A felfedezés az ösztrogénblokkolós terápia mellett visszaeső páciensek közül az androgén receptoros daganattal is rendelkezők számára a legígéretesebb. "Izgatottan lépünk tovább a klinikai vizsgálatokra a mellrák anti-androgén kezelését illetően" - mondta dr. Richer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!