Változhat a jogosítványok érvényessége

A születési dátumhoz igazítaná a vezetői engedélyek érvényességét a kormány, az elképzelésről egy frissen megjelent tervezet tanúskodik.

A tervezet több kormányrendeletet is módosítana, ezek között szerepel a közúti közlekedési igazgatási feladatokról is szóló rendelet.

A változtatási szándék értelmében a következő gyakorlat léphet életbe: a vezetői engedély kiállításánál az érvényességet általában úgy kell meghatározni, hogy a lejárat hónapja és napja az egészségügyi érvényességi időponton belül megegyezzen az okmány birtokosa születési idejének hónapjával és napjával.

A kormány tervezete szerint megjegyezhetőbbé válhat a vezetői engedély érvényességének lejárata
A kormány tervezete szerint megjegyezhetőbbé válhat a vezetői engedély érvényességének lejárata

A jelenleg érvényben lévő szabályozás ezt az eljárást eddig csak az ügyfél külön kérésére alkalmazta.

Az egészségügyi alkalmasság elengedhetetlen a vezetői engedély megszerzéséhez. Mikor nem számít alkalmasnak valaki a járművezetésre?

A fő szabály alól kivételt jelentene ugyanakkor, ha az orvosi vizsgálaton legfeljebb két évre szóló, vagy annál rövidebb egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek. Ebben a meghatározott életkor, vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségek játszhatnak szerepet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!