Milyen védőoltások léteznek hepatitis ellen?

Az ismert hepatitis vírusokat A-tól G-ig jelzik, és X-szel a még nem azonosított kórokozókat jelölik. Köztük a hepatitis A és a B ellen létezik védőoltás: ha felvesszük az oltási sort, védelmet biztosíthatunk szervezetünk számára mindkét fertőzés ellen.

A hepatitist (vagy májgyulladást) az úgy nevezett hepatotróp vírusok okozzák, az infekciót az azt kiváltó vírustörzs szerint hepatitis A, B, C, D vagy E betegségnek nevezzük, amik jelentősen eltérnek egymástól. Évente nagyjából 500-700 ezren halnak meg B vírusfertőzés következtében, ami azért különösen sajnálatos, mert a kór ellen létezik vakcina. Hasonlóan kivédhetők lennének az utazások során szerzett hepatitis A fertőzések, ha az utazók a prevenció jegyében az útlevél és az utasbiztosítás mellett a vírussal szembeni immunizálást is szem előtt tartanák.

A hepatitis védőoltásokról háziorvosaink, illetve az ország oltóközpontjai szolgálnak bővebb felvilágosítással, és ugyanitt kérhető az oltás felírása és beadása is.

Tesztelje magát, hogy Májbetegekért Alapítvány honlapján .

A hepatitis A elleni vakcina

A tápcsatornán keresztül terjedő hepatitis vírusok közül az A variánsra jellemző, hogy elterjedése jobbára a rossz higiéniai körülményeknek köszönhető, illetve annak, hogy a fertőzött személyek a nem megfelelő minőségű ivóvízzel, illetve étellel (pl. ilyen vízből készült jégkocka, ebben mosott zöldségek, illetve part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételek, széklettel trágyázott földben termelt nyers zöldségek) viszik be szervezetükbe a vírust.

A hirtelen kezdődő betegség általában 28-30 napig lappang, tünetei között számon tartjuk a néhány napig tartó lázat, elesettséget, étvágytalanságot, sárgaságot. Előfordul, hogy sárgaság nélküli gyomorrontásos panaszok lépnek csupán fel, puffadással, émelygéssel, hasi és melltáji fájdalommal, rövid hőemelkedéssel. A vírus fertőzött széklettel terjed. Megelőzéséhez szükséges az általános higiénés szabályok betartása, illetve a védőoltás beadatása szükség esetén: különösen azoknak ajánlott, akik valamilyen egzotikus utazásra készülnek. A fertőzésveszély különösen nagy a trópusi és szubtrópusi, továbbá a mediterrán országokban. A hepatitis A okozza hazánkban is a legtöbb heveny májgyulladást, így a higiénia itthon is fontos, illetve az oltás azok számára is ajánlható, aki csak Magyarországon tervezi tartózkodását. A hepatitis A elleni specifikus védőoltásokkal egy életre szóló immunitást nyerünk.

Javasolt kérnie az oltást bárkinek, aki a fentebb felsorolt járványveszélyes területek valamelyikére látogat, illetve annak, aki alapbetegsége vagy életmódja miatt különösen veszélyeztetett (vérzékenységben szenvedők, intravénás kábítószer-használók, homoszexuális személyek , krónikus májbetegségben szenvedők). Hepatitis A oltással érdemes élnie azoknak is, akik a munkájuk során ki lehetnek téve fertőzésnek (laboratóriumi, egészségügyi és vízügyi dolgozók), illetve természetesen minden érintettnek egy adott közösségben, ahol hepatitis A járvány tör ki.

Kisgyermekeknek már 12-23 hónapos életkor között beadható az első adag, az utazóknak pedig az útra kelés előtt minimum 4 héttel kell felvenniük az első adagot, bár a hat hónapos időszak az optimális a két oltás között! Fontos, hogy minimum 2 hét kell a megfelelő védettségi szinthez! A teljes védettséghez (kb. 98%) két oltásra van szükség, a másodikat az első vakcinát követő 6-12 hónapban kapják meg az érintettek. A hepatitis A elleni vakcina más oltásokkal egy időben is alkalmazható.

Védelem hepatitis B ellen

A hepatitis B vírus testváladékkal, vérrel szennyezett eszközökkel fertőz, az egész világon elterjedt a betegség.

A kórokozó a szervezetbe jutva ritkán sárgaságot okoz, a fertőzés általános tünetekkel, gyengeséggel jár. A fertőzöttek jelentős hányada azonban nem észleli a betegséget, de élete későbbi szakaszában krónikus májbeteggé válhat. A B vírus elleni oltóanyag nem a teljes vírust, hanem annak csupán felületi antigénjét tartalmazza. Az immunreakció kialakulásához 3 oltás szükséges: az első után 1-2 hónap, és 6-12 hónap múlva adva. Három oltás után rendszerint életre szóló a védettség. Különleges helyzetekben gyorsított oltási renddel oltanak.

11-15 éves kor között 2 adag elegendő a felnőtt adagból. Egészséges oltottak esetében emlékeztető védőoltás nem szükséges. Hazánkban 1999 óta a 14 éveseket kötelezően oltják a vírus ellen.

Kombinált oltás

Mindkét említett (A és B) hepatitis formától megvéd a kombinált oltóanyag: az oltásokat 0-1-6 hónap időbeosztással kell felvenni, azonban, ha például utazás előtt már csak egy hónapunk van, akkor 0-7-21 nap időbeosztással is felvehetők, azonban ekkor 12 hó múlva egy emlékeztető oltás szükséges. Az oltással egy időben más vakcina is adható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!