Influenza vagy nátha?

Sokan összekeverik a náthát és az influenzát. Azt hiszik, hogy az utóbbi csak egy komolyabb meghűlés, amit nem kell kezelni, és nyugodtan kihordhatjuk lábon. Ez nagy tévedés.

A fertőződés különbségei

Csöpög az orrunk, könnyezik a szemünk, állandósult a tüsszögés, elesettnek érezzük magunkat? Ez a meghűlés vagy nátha. Ez ellen a cseppfertőzéssel terjedő betegség ellen nem létezik védőoltás, és nem is érdemes próbálkozni vele, hiszen a lefolyása gyors. Hasonlóan az influenzához ezt is vírus okozza. Míg az influenza vírusának három nagy csoportját különböztethetjük meg, a náthát több száz, egymástól többé-kevésbé eltérő vírusféle okozhatja.

Az egyszerű nátha nem tévesztendő össze az influenzával vagy a szénanáthával. Az influenza súlyos betegség, szövődményei akár életveszélyesek is lehetnek, tehát komolyan kell venni. A szénanátha pedig allergiás reakció, amelynek tünetei (orrfolyás, tüsszögés, könnyezés) hasonlítanak ugyan a nátháéihoz, de nem vírusok okozzák.

A megbetegedésért nem okolható közvetlenül a hideg. Mivel ebben az időszakban vitaminhiánnyal küszködünk, az idő pedig hideg és nyirkos, ez kedvez a szervezet ellenálló-képessége csökkenésének. Ez kedvez a vírusok szaporodásának. Mivel ezek a vírusok cseppfertőzés útján terjednek, a tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyen, az iskolában és minden olyan helyen, ahol sok emberrel találkozhatunk, kivédhetetlen a fertőződés.

Mi történik?

A meghűlés nem súlyos betegség, annak ellenére sem, hogy nagyon sok kellemetlenséget okoz a tüneteivel. Lappangási ideje általában egy-két nap, de lehet néhány óra is. Torokfájás , fejfájás, rossz közérzet, köhögés, tüsszögés, orrfolyás, légzési nehézségek kísérik. Ha már rekedtek is vagyunk, köhögünk is, az azt jelzi, hogy a fertőzés már eljutott a gégéig, esetleg a légcsőig is. Ha a tüneteket láz és hőemelkedés is kíséri, akkor valószínűleg bakteriális felülfertőződés történt. A baktériumok hátrajutnak, és közvetlenül fertőzhetik meg a melléküregeket, így a fertőzött váladékon áttörténő lélegzés bejuttathatja azt a tüdőbe. Így alakulhat ki tüdőgyulladás egyszerű nátha következtében. Emiatt nagyon fontos a váladékozó orr gyakori kifújása. Gyermekeknél ez nem olyan egyszerű, mert anatómiailag alkalmatlanok egy alapos orrfújásra. Az orrleszívók használata segíthet, hogy a nátha ne okozzon további betegségeket.

A tünetek

Lássuk a tünetek közti különbségeket. Az influenza tünetei hirtelen jelentkeznek, és órák alatt rosszabbodnak. A betegek sokszor még arra az időpontra is pontosan visszaemlékeznek, amikor kitört rajtuk a betegség. A megfázásnál, náthánál ezzel szemben a tünetek fokozatosan fejlődnek ki. Az influenzánál rendkívül erős a torokfájás, magas a testhőmérséklet, akár 41°C is lehet, mivel a szervezet túlmelegedéssel próbálja megölni a vírust. A fejfájás nagyon erős és állandó. A náthánál nem igazán erős a torokkaparás, láz helyett inkább csak hőemelkedés jellemző. Fejfájás előfordulhat, de csak enyhe. Az influenza esetében nagyon kellemetlen, hogy a fájdalmak hirtelen jelentkeznek, és az egész testre kiterjednek, különösen az ízületek sajognak. Fáradtságot, gyengeséget érzünk. A nátha esetében a fájdalom inkább a lábakra korlátozódik, és enyhe. A köhögés az influenzánál igen gyakori, de a tüsszögés ritkán fordul elő. A náthánál gyakori a tüsszögés és az orrdugulás is. Az influenza lefolyása 1-2 hétig is eltart, gyakori mellkasi problémák kísérik, szövődményei súlyosak is lehetnek, pl. sinusitis, tüdőgyulladás, bronchitis, gyermekeknél középfülgyulladás. A nátha lefolyása gyors, szövődményei enyhék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!