Mit szagoljunk, hogy szagoljunk?

Öt érzék, öt érzékszerv, és sokan talán nem a szaglást gondoljuk közülük a legfontosabbak. Pedig semmi sem válthat ki olyan mélyről jövő érzelmi reakciókat, mint a gyermekkorunk vagy az első szerelmünk illatának emlékei. Hogy miért? Szagoljunk bele!

A szaglásért felelős szaglóhám az orrüreg felső részén található. Maga a szövet egy többmagsoros hengerhám, amelyben a támasztósejtek között a szaglósejtek érzékelőszálai nyúlnak át. A nyálkahártya felületén filmszerűen elhelyezkedő alvadt folyadék van, a szaganyagok (amik többnyire levegőben oldott szerves szénvegyületek: észterek, aldehidek és ketonok) ebben a folyadékban oldódnak fel, és így elérhetővé válnak az "érzékelőszőrök" számára.

A szaglóhám, amennyiben tartósan (pl. egy szobában tartózkodva) éri ugyanaz a szaginger elfárad, és hosszabb idő elteltével már nem érezzük az adott szagot.A szaglósejtek másik vége pedig a mélybe nyúlik, és a többi szaglósejtből érkező nyúlvánnyal alkotja a fila olfactoriát, ami a koponyán keresztül az agy a szaglóközpontja felé vezeti a szaglóhámról érkező ingerületet. Mire az agyhoz ér, ezt már az I. agyidegnek hívják, ami tulajdonképpen nem ideg, hanem a nagyagy nyúlványa. A szaglás magasabb rendű központjai a limbikus rendszerben találhatók.

A szaglóhámból érkező ingerületek nemcsak a szaglókéreg felé haladnak tovább, hanem az agy egyéb szerkezeti elemeibe is, ezért van az, hogy egyes szagingerek kellemes vagy éppen kellemetlen érzéseket, vagy akár rosszullétet is okozhatnak, és az, hogy kinek melyik szag mit jelent, tanult és szubjektív, gyakran kultúránként változik.

Ezt mutatja, hogy csecsemőknél megfigyelték, hogy míg az ízekre mimikával reagáltak, azaz meg tudták különböztetni az édeset és a keserűt, addig a szagokra nem mutattak ilyen egyértelmű reakciót. Azaz nem jelezték az egyértelmű élvezeti különbséget például a gyümölcsök illata és a verejtékszag között.

Az ember körülbelül 10.000 szagot tud megkülönböztetni, de megnevezni ennél jóval kevesebbet képes. Gyakorlással ez az arány növelhető, illetve vannak emberek, akik a többieknél fejlettebb szaglóérzékkel rendelkeznek, ők az ún. Orrok, akik ezerszám raktároznak el az emlékezetükben illatokat. Nekünk, átlagos szaglással rendelkezőknek ahhoz, hogy egy szagot megjegyezzünk, valamihez: helyhez, személyhez stb. kötnünk kell, mert csak az így összekapcsolódott emlékpár rögzül az agyban.

A szaglás élességét és minőségét megváltoztathatja a szaglóidegpályák, illetve a szaglókéreg megváltozott működése is, például várandós nők kifejezetten érzékenyek, máskor pedig érzéketlenek bizonyos szagok iránt. Ezzel magyarázható az a klasszikus kondicionáltság, amikor például egy szag védőreflexet vált ki, azaz hányni kezdünk tőle. Ilyenkor a limbikus rendszer és a hipotalamusz szintjén (azaz két eltérő agyi területen) összekapcsolódott az a két dolog, hogy valamilyen szagot éreztünk akkor, amikor egyszer rosszul lettünk, és/vagy hánytunk az adott szagot árasztó dologtól. Pl. ha romlott halat ettünk, a Dr. Vida Zsuzsanna neurológus főorvos segítségét a cikk elkészítésében!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra