A nők negyedében van daganat

A nők negyedének méhében található jóindulatú daganat, mióma. Ez gyakran teljesen tünetmentes, nők ezreinél azonban akár meddőséget is okozhat. A mióma műtéti úton kezelhető, a nehéz operációt azonban jelentősen segíti egy új terápiás megközelítés.

Nők tízezreiben kimutatható az úgynevezett mióma , amely a méh falából kiindulva növő, általában jóindulatú daganat. A méh lényegében sima izomsejt, ennek felszínéből nőnek ki ezek a göbök.

A nők jelentős részének van miómája

Mint dr. Ács Nándor egyetemi docens, a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgató-helyettese elmondta, tapintással a termékeny korban lévő (25-55 év közötti) nők 30-40 százalékánál, az ennél pontosabb vizsgálatot jelentő ultrahanggal 50, míg boncolás során a nők 70 százalékánál találtak miómát. Ezek általában egy-két centiméter átmérőjűek, de volt már, hogy egy nagyobb focilabda méretű gömböt távolítottak el a páciensből. A mióma kialakulásában jelentős szerepet játszik a genetikai hajlam, de a hormonok - az ösztrogén és a gesztragén - is.

Meddőséget is okozhat

Mint a szakértő kifejtette, a mióma lehet teljesen tünetmentes is, ez az elhelyezkedéstől függ. Az esetek körülbelül felében kifelé nő a mióma, ekkor nem okoz kellemetlenséget. Ha azonban a méh belső felszíne felé növekszik, általában bő, görcsös, darabos vérzést, vagy a két menzesz közti vérzést okoz. Ezek kellemetlen, de nem súlyos tünetek.

Ennél lényegesen nagyobb gond, hogy bizonyos esetekben meddőséghez vezethet. Mint dr. Ács Nándor kifejtette, azzal, hogy kitolódott a gyermekvállalás 30 éves kor fölé, a miómáknak van ideje kifejlődni, ez pedig gondot okozhat a teherbeesés, vagy a magzat kifejlődése során.

Az egyetemi docens hozzátette: nagyon ritka esetben bár, de a mióma rosszindulatú daganattá is válhat, ez az úgynevezett szarkóma, amely nehezen kezelhető. Ennek legfőbb jele, ha a mióma hirtelen nagyon gyorsan elkezd nőni.

Műtéttől a gyógyszerig

A jóindulatú miómára a klasszikus kezelés az egész méh eltávolítása (hysterectomia), illetve csak a mióma kivétele. Utóbbi egy sokkal nehezebb műtéti technika, amelyet vágással, újabban pedig endoszkóppal is végeznek. Mivel ez így is egy nagy és meglehetősen sok vérveszteséggel járó operáció, a szakorvos szerint mindenképp a gyógyszeres megoldás lenne a legjobb.

Eddig csupán egyetlen injekció létezett, amely azonban kellemetlen és hosszan tartó mellékhatásokkal járt (ezzel lényegében menopauzát idéztek elő a betegeknél). Néhány hete azonban már elérhető egy új terápiás megközelítés is, amely hormonális úton, a mióma szövetében hatva gátolja a mióma növekedését.

Önmagában ez a szer sem jelent végleges megoldást, ám azáltal, hogy megállítja, bizonyos esetekben pedig zsugorítja is a miómát és közben csökkenti a vérzést, sokkal egyszerűbben és jobb vérkép mellett lesz operálható a beteg. Mellékhatásai pedig olyan enyhék, mint egy átlagos fogamzásgátló tablettának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A felhős tájakon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak délután már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!