A karcsúság halálos ára

Egyre több nő betegszik meg tüdőrákban, mert a dohánygyártó cégek azt sugallják nekik, karcsúságuk megőrzése érdekében gyújtsanak rá - állítják szakértők.

A mutatók sokkal intenzívebb emelkedést mutatnak, mint a férfiak esetében, és az is lehet, hogy a szebbik nem képviselői átveszik a vezetést a jövő évtizedre. A londoni Kings College kutatóinak becslése szerint 2040 körül megháromszorozódhat a számuk, 26 000-ről 95 000-re. Összehasonlításként: a férfiak körében a halálos betegség előfordulása mindössze 8 százalékkal fog emelkedni, így 30 év múlva több mint kétszer annyi nőt kell ezzel a betegséggel kezelni, mint férfit.

A daganatok közül a tüdőrák a harmadik leggyakoribb fajta a nőknél, a mellrák és a vastagbélrák után, de kétségtelenül ez követeli a legtöbb áldozatot. Csak a betegek 10 százalékának van esélye a túlélésre, főként azért, mert általában későn diagnosztizálják. Nagy-Britanniában ez a vezető halálok, évente 35 ezer életet követel, megelőzve ezzel a szívbetegségeket és más daganattípusokat. A férfiaknál a ráta kezd stabilizálódni, miközben a nőknél továbbra is gyors emelkedést mutat.

A nők a 60-as, 70-es években szoktak rá tömegével erre a káros szenvedélyre, mikor a dohányreklámokból a csillogás és törekvés áradt. Amanda Sanford a Dohányzás és Egészség Akció munkatársa szerint sok cég reklámjában sovány, szép arcú modellek szívták a vékony, nőknek szánt cigarettát: "Így a dohányzást a soványsággal és a vonzó külsővel társították. Némelyik terméknek még a nevében is szerepelt a vékony szó.Habár azóta betiltották a dohánykészítmények reklámozását, továbbra is szorgalmazták a rossz szokást a női cigaretták bevezetésével. A nők lassabban szoktak rá, így a következmények is késleltetve jelentkeznek."

A című folyóiratban megjelent kutatási anyag becslései szerint 2040-ben már 137 000 ember lesz tüdőrákos. A növekedést részben a késleltetett hatások okozzák majd, illetve a társadalom előregedése, a tüdőrák ugyanis gyakoribb 50 év felett. Ráadásul több lesz köztük a nő, mint a férfi. A kampányolók felhívták a figyelmet, hogy a jobb diagnosztikai és kezelési módszerek mellett több pénzt is kellene rá szánni. Negyedannyi fedezet jut a problémára, mint a mellrákra, pedig háromszor annyian halnak bele.

"Gyakran átsiklunk a tüdőrák felett, de az adatokat emlékeztetőül kell felhasználni arra, hogy még mindig egy igen halálos kórral állunk szemben. Az Egyesült Királyságban a legtöbb daganatfajta esetében azon fő a fejünk, hogy miként lássuk el a túlélők esetében felmerülő komplikációkat. A tüdőrákkal kapcsolatban ilyen gondunk még jó darabig nem lesz. Javítani kell a gyógyulás esélyein. A megelőzés is nagyon fontos, de a kutatás is. Érthetetlen, hogy miért ez a terület kapja a legkevesebb anyagi támogatást. Ezen változtatni kell" - mondta Ciarán Devane, a Macmillan Rák Alapítvány elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!