Monokli: amit a legfontosabb tudni róla

A monokli a szem körüli terület ödémás elváltozása és elszíneződése. A leggyakrabban valamilyen sérülés következményeként alakul ki, és a legtöbb esetben magától, néhány nap alatt meggyógyul.

A szem körüli terület nagyon érzékeny, a bőr igen vékony, és alatta nagyon könnyen összegyűlik a folyadék - ez az egyik első terület, mely bedagadhat, beödémásodhat. A monokli általában valamilyen sérülés következményeként alakul ki, a legtöbbször a szemet ért ütés miatt, de annak is monokli lehet az eredménye, ha az orr vagy a homlok sérül.

Emellett monokli alakulhat ki műtéti beavatkozás (például orrplasztika), koponyasérülés miatt. Monokliszerű állapotot idézhet elő allergiás reakció , csípés, a bőr gyulladása, sőt fogászati problémák is. Ezekben az esetekben gyakran csak az ödéma jelentkezik, a bőr kékes-feketés elszíneződése nem.

Monoklitól az árpáig Melyek a leggyakoribb szemhéjproblémák, mit tehetünk ellenük és hogyan kezeljük? Kattintson! A monoklinak nagyon jellegzetes tünetei vannak, a szem körüli terület bedagad és elszíneződik. Ezek a tünetek az idő előrehaladtával fokozatosan romlanak, tehát az a sérülés, mely először csak enyhe pirosságként jelentkezik, néhány napon (vagy akár órán) belül teljesen elfeketedhet és hatalmasra duzzadhat. A sérülés általában nem érinti a szemet, ennek ellenére előfordulhatnak enyhébb látászavarok , vagy az érintett nem is tudja kinyitni a szemét a szemhéj duzzadtsága miatt. A monokli szerencsére a legtöbb esetben rövid időn belül önmagától is elmúlik.

Orvoshoz fordulni csak ritkán kell a monoklival, elsősorban akkor fontos a vizsgálat, ha olyan jellegű sérülés okozta, mely megsérthette a szemet, illetve a koponyát. A súlyosabb sérülések tünetei közé tartozik a kettőslátás, a látásvesztés, a szem mozgatására való képtelenség, a látható szemsérülés vagy a szem alakjának megváltozása, az eszméletvesztés , az állandó, súlyos fejfájás, valamint az, ha vér vagy tiszta folyadék szivárog az orrból vagy a fülekből. Ezekben az esetekben azonnal orvoshoz kell fordulni! Szintén érdemes felkeresni az ügyeletet, ha az érintettnek megváltozik a viselkedése, aluszékonnyá, letargikussá, zavarodottá válik, belázasodik, vagy hányingere van és szédül.

A monokli általában valamilyen sérülés következményeként alakul ki

A monokli általában valamilyen sérülés következményeként alakul ki

A monoklit csak akkor kell komolyabb módszerekkel, például műtéttel kezelni, ha annak hátterében súlyosabb sérülés van. Egyébként a legtöbbször elegendő a pihenés, a jeges borogatás (a jég enyhíti a fájdalmat, hűsít, és összehúzza a vérereket), illetve a fájdalomcsillapító gyógyszer szedése, amennyiben a monokli fájdalommal is együtt jár.

A nyers hússzeletet gyakran javasolják "borogatásként", mint ami gyorsítja a monokli gyógyulását, de ez tévhit. Bár a hűvössége miatt enyhítheti a fájdalmat, de a hússzeletről olyan mikrobák kerülhetnek az érzékeny és sérült nyálkahártyára, melyek akár súlyos gyulladást, fertőzést is okozhatnak.

Szerencsére a monokli önmagában nem jár szövődményekkel, ezekre csak akkor kell számítani, ha nagyon súlyos trauma érte a területet. A lehetséges szövődmények közé tartozik például a szem különböző részeinek gyulladása, a retinaleválás vagy a glaukóma . Ezek azonban ritkák és ha időben orvoshoz fordulunk velük, például ha a monokli nem javul néhány napon belül, akkor a teljes gyógyulásra is jó esélyünk van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!