Jóindulatú prosztata bántalmak ellen

Sütőtök krémleves

A prosztata növénye

Latin neve

Cucurbita pepo

Népies neve

úri tök, dinka

Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 2 evőkanál ételízesítő, 2 dl száraz fehérbor, 20 dkg tejszínes krémsajt
Előkészítés: A tököt meghámozzuk, magjait kikaparjuk, majd kockákra vágjuk. Az előre megtisztított hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk. A vajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, amit kissé megpirítunk, majd hozzáadjuk a tököt. Kevergetjük lassú tűzön, beletesszük az ételízesítőt, felöntjük 0,5 liter vízzel, és 15 percig forraljuk. Ha puhára főtt a tök, összeturmixoljuk, majd a levesbe öntjük a fehérbort. A végén belekeverjük a sajtot, amíg teljesen el nem olvad. Sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük.
Ezek a gyógynövények is érdekelhetik

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.