HÉV-megállóban halt meg egy nő

Szemtanúk szerint egy óra elteltével, a mentőszolgálat szerint 19 perc alatt ért ki a mentő egy idős szigetszentmiklósi nőhöz, akinek a HÉV-megállóban állt meg a szíve. Az eset a helyi mentőállomástól 360 méterre történt.

Járókelők próbáltak életben tartani egy idős asszonyt egy szigetszentmiklósi HÉV-megállóban, 360 méterre a mentőállomástól. Hiába, az asszony meghalt - írja a Blikk . A nő unokájával orvoshoz tartott, amikor a József Attila telepi HÉV-megállóban összeesett, mert megállt a szíve. Egy fiatal pár megkezdte az újraélesztését, bízva benne, hogy hamarosan kijön a mentő, de állításuk szerint a mentőautó csak egy óra múlva érkezett meg.

A fiataloknak csak ködös ismereteik voltak arról, mit kellene tenniük. Az újraélesztésben a mentődiszpécser segítette őket. Az idős asszony eleinte még ritkán, de vett levegőt, de 40 perc után a légzése is leállt .

Az újraélesztésben a mentődiszpécser segítette a járókelőket

A lap beszámolója szerint a szigetszentmiklósi esethez 15 kilométerről, Pesterzsébetről érkezett a mentő. Pedig 360 méterre van a szigetszentmiklósi mentőállomás, a közelben pedig két orvosi rendelő is van.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állítása szerint az esetkocsi nem egy óra, hanem 19 perc alatt ért ki a helyszínre, ahol még 30 percig sikertelenül küzdöttek az idős nő életéért. Mint közölték, a három szigetszentmiklósi mentőegység a riasztás időpontjában betegnél volt. A szigetszentmiklósi mentőállomáson három mentőegység van, a riasztás időpontjában betegeknél voltak.

Hol lehet az újraélesztést megtanulni? A felnőttek újraélesztését a Léghajó Program keretében sajátítható el. Utóbbi a gyermekbalesetek ellátására szakosodott képzéseket is szervez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!