Bár a hazánkban található rovarok többségének csípése, szúrása nem jelent nagy veszélyt sem emberre, sem állatra, mégsem árt tudnunk, hogyan kell ellátnunk a különféle rovarok ejtette kisebb-nagyobb bőrelváltozásokat.
Egyes rovarok - a szúnyog, a bögöly, a moszkitó, a bolha, a tetű, a poloska - vérszívásból él. Csípésük a nyálukban lévő anyagok miatt okoz bőrirritációt. A többi hazai rovarfaj csípése sem okoz általában betegséget, maradandó egészségkárosodást, csupán néhány órán át tartó fájdalmat, bőrpírt, bőrduzzanatot.
A hazai pókfélék harapása, százlábúak marása sem veszélyes, inkább "csak" kellemetlen, mert esetenként fájdalmas. Ugyanis a szájnyílásukon keresztül irritáló méreganyagot juttatnak a bőr felső hámrétegébe. Szintén méreganyaggal teszik "emlékezetessé" a velük való találkozást az erdei vöröshangyák, a lódarazsak, a darazsak és a méhek is. A fullánkos rovarok szúrása akár veszélyessé is válhat, amennyiben a marás helye elfertőződik, vagy maga a csípés allergiás reakciót vált ki.
Van, akit csípnek, van, akit nem...
A rovarok okozta sebek, és a csípésekre adott válaszreakciók is többfélék lehetnek. A kis dudortól kezdve, egészen a terjedelmes duzzanatig, esetleg a fájdalmas fekélyig bármilyen bőrválasz előfordulhat. Egyébként, maguk a bőrgyógyászok sem tudnak választ adni arra a kérdésre: mi okozza, hogy ugyanannak a rovarnak a támadása az egyik embernek csak apró, gyorsan múló kellemetlenséget okoz, míg a másikat akár életveszélybe is sodorhatja. Csak találgatni tudnak a szakorvosok azzal kapcsolatban is, miért "találják meg" szinte mindig, mindenhol a különféle csípős rovarok az egyik embert, míg a másikat figyelemre se méltatják.
A rovarcsípés-allergia estében igen fontos elkülöníteni, mi számít a csípésre adott normális reakciónak és mi allergiának. A különbségtétel segítségével ugyanis elébe mehetünk a felesleges aggodalmaknak, vagy akár a nagyobb bajnak is...
Csípés után
A szervezet részéről normális rovarcsípési reakciónak számít: a bőrpír, a csípés helyén (környékén) jelentkező fájdalom, duzzanat. Ilyenkor nincs más teendő, mint a fullánk gyors eltávolítása, illetve a csípés helyének megtisztítása, majd valamilyen fájdalomcsillapítót, bőrnyugtatót tartalmazó kenőccsel történő bekenése, esetleg a bőrduzzanat beborogatása. Utóbbi módszerekkel enyhíthető a viszketés és a fájdalom, valamint megelőzhető a gyulladás is. (A kullancscsípéssel kapcsolatos teendők külön fejezetet érdemelnek.)
Az allergiás válaszreakció nem csak a bőrfelszínt, hanem az egész szervezetet érintheti. Enyhe esetben "csak" az egész testre kiterjedő viszketés, csalánkiütés, esetleg ödéma lép fel, súlyos esetben azonban a bőrtünete(ke)t más szervrendszerek (a keringés, az idegrendszer, a vese, az emésztőrendszer, a légzőrendszer) "reagálása" is követi. Ennek következtében gégeödéma, szapora szívverés, vérnyomásesés, zavartság, hányás, hasmenés, eszméletvesztés, sokk léphet fel, amely tünetegyüttest túlérzékenységnek, anafilaxiának nevezik.
Az allergiás reakció akár néhány perc alatt, máskor néhány óra elteltével is kialakulhat.
Előfordul, hogy a súlyos allergiás tünetek nem mindig az első csípés alkalmával jelentkeznek, hanem a második csípés váltja ki a súlyos tünetegyüttest.
Bár az életveszélyes allergiás reakció nem túl gyakori, nagyon fontos a fent felsorolt tünetek bármelyikének fellépésekor azonnal orvost hívni.
Ha valaki - egyszer már - allergiás reakcióval válaszolt valamely rovar csípésére, annak mintegy 60 százalékos az esélye arra, hogy a következő "támadáskor" túlérzékenységi sokkot kapjon.
Akinek rovarcsípéstől (vagy ételtől) volt már anafilaxiás reakciója, annak - az inzulin beadásához hasonlóan - meg kell tanulnia az adrenalin beadását. (Ezt az injekciót mindig magával kell hordania). A súlyos allergiás reakciók gyógyítására alkalmazzák az allergológusok az úgynevezett deszenzibilizálás módszerét, amelynek során az allergiát kiváltó anyag kis mennyiségű, többszöri beadásával a szakorvos megkísérli "hozzászoktatni" páciense szervezetét az allergizáló anyaghoz.
XIII.évf./7.sz.
