Étrend-kiegészítő sárgaság ellen

A kanadai Guelph Egyetem kutatóinak sikerült azonosítaniuk, hogyan védi az egyik májenzim a sejteket a sárgaság okozta károsodástól.

A szakértők azt remélik, hogy ennek segítségével hatékonyabban megóvhatják majd az újszülötteket és az idős betegeket a betegség súlyos hatásaitól.

Felfedezésük később gyógyszer vagy étrendkiegészítő formájában alternatív kezelések kifejlesztéséhez vezethet a sárgaság ellen - mondta a szakfolyóiratban megjelent kutatás vezetője, Daniel Kim.

Az újszülöttek közel kétharmadában kialakul a jellegzetes sárgás bőrszínnel járó sárgaság. A hagyományos kezelés során ultraibolya sugárzást alkalmaznak, de az UV fény nem minden esetben válik be. Bár a rendellenesség többnyire enyhe lefolyású, a súlyos esetben akár maradandó agykárosodást is okozhat, és újszülött kori agysérüléshez (Little-kór) vagy hallásvesztéshez vezethet. A sárgaság a májbetegeket és a fokozott vörösvérsejt lebontással járó betegségekben, például maláriában szenvedőket is érintheti. Mindegyik esetben egy bilirubin nevű anyag gyűlik fel a vérben, melynek magas szintje toxikus, és maradandó agykárosodást okozhat.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy létezik egy természetesen előforduló enzim, amely képes lebontani a bilirubint. A Guelph kutatói most azt fedezték fel, hogy a bilirubin magasabb vérszintje aktiválja az enzim termeléséért felelős gént. Az enzim segít eltávolítani a bilirubint, és megakadályozza a májsejtek pusztulását.

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az új kezelések kifejlesztéséhez még meg kell határozniuk az enzim biztonságos és hatékony szintjét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra