Szabad-e nyilvánosan szoptatni ?

Egy nemzetközi felmérés szerint sok kismama megbélyegezve érzi magát, ha nyilvánosan szoptat, mert megbámulják őket, sőt a környezetük is gyakran furcsán néz rájuk. Van, aki egyenesen azért hagyta abba gyermeke egyéves kora után a szoptatást, mert úgy érezte, ez sokak szemében ellenérzést vált ki.

A kutatást vezető dr. Gill Thomson, a prestoni Central Lancashire Egyetem szakembere német és svéd kutatókkal karöltve készítette el azt a tanulmányt, amely a című online lapban olvasható. A vizsgálat során 63 teljesen eltérő hátterű nőt kísértek figyelemmel, akik közül a kutatás idején nagyjából negyvenen szoptattak, ám a szoptatás időtartama elég széles skálán váltakozott: volt, akik csak néhány napig, volt, aki pedig már több mint 12 hónapja szoptatott, nyilvános helyen azonban csak igen kevesen tették ezt közülük.

A szoptatás nagyon sok egészségügyi előnnyel jár az újszülött számára, Angliában mégis csupán az anyák 46 százaléka választja a kizárólagos szoptatást, míg ez az arány Svédországban például 83 százalék. A gyermekek hat hónapos korában az angol anyáknak már csupán kevesebb, mint egy százaléka táplálja anyatejjel csecsemőjét, míg ez az arány a svédeknél 11 százalék. Pedig a WHO ajánlása szerint az első hat hónapban a kizárólagos szoptatás lenne a legideálisabb táplálási mód a csecsemők számára, és a kiegészítő táplálkozás mellett a szoptatást a gyermek kétéves koráig vagy még annál is tovább folytatni lehet.

Sokan rossz szemmel nézik a nyilvános szoptatást

Szakértők szerint nagyon káros, hogy a közvélemény nem díjazza azt, hagyja abba szoptatást, mert másokat zavar vele .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra