Durva betegséget jelezhet a horkolás

A horkolás a detroiti Henry Ford Kórház kutatói szerint a horkolás a nyaki verőér megvastagodásának illetve rendellenességének nagyobb kockázatát okozhatja, mint ami a túlsúlyos, a dohányos vagy a magas koleszterinszinttel rendelkezőkre leselkedik.

A kutatók elmondták, hogy az agyi oxigénellátásért felelős két nagy ér falának megvastagodása az érelmeszesedés előjele. "A horkolás nem pusztán kellemetlenség, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni" - mondta a tanulmány szerzője, Robert Deeb. "A betegeknek ugyanúgy orvosi kezelést kell végeztetniük, mint alvási apnoé, magas vérnyomás vagy más szív-érrendszeri kockázati tényezők esetében."

A szaklapban megjelenő kutatásból az derül ki, hogy elváltozások alakulnak ki a horkolók nyaki verőerében (még azokban is, akik nem szenvednek alvási apnoéban) a horkolás vibrációi által okozott trauma, majd az ezt követő gyulladás következtében.

A kutatás során 913 olyan beteg adatait elemezték, akiket 2006 decembere és 2012 januárja között vizsgáltak a kórház alvásközpontjában. A résztvevők közül senki sem szenvedett alvási apnoéban. Összesen 54 beteg töltött ki egy felmérést horkolási szokásaikról, és ultrahangos vizsgálattal mérték nyaki verőereik intima-media vastagságát. Az artériafal két legbelső rétegének mérésével, a karotid intima-media vastagságméréssel, az érelmeszesedés jelenlétét illetve előrehaladását lehet megállapítani.

Az eredmények azt mutatták, hogy a horkolók a nem horkolókhoz képest a nyaki verőér jelentősen nagyobb intima-media vastagságával rendelkeztek. Az is kiderült, hogy nincs statisztikailag szignifikáns különbség az intima-media vastagság tekintetében azon személyek között, akik a hagyományos kockázati tényezőkkel (dohányzás, diabétesz, magas vérnyomás, magas koleszterinszint) rendelkeznek illetve nem rendelkeznek. "A horkolást az egészségbiztosítók általában kozmetikai problémának tekintik, ezért jelentős önerőt követelnek a betegektől a finanszírozásban. Azt reméljük, hogy kutatásainkkal megváltoztathatjuk ezt a hozzáállást, és a betegek időben részesülhetnek a szükséges kezelésekben, még mielőtt súlyosabb betegségek kialakulnának" - mondta Deeb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.