Arcunk elárulja, hűségesek vagyunk-e

Arcunkról sok minden leolvasható: elárulja aktuális érzelmeinket, sőt akár egészségügyi állapotunkról is árulkodhat. Ez azonban nem minden. Egy új kutatás szerint arcunk formájáról szexuális aktivitásunkra is következtetni lehet.

Az Archives of Sexual Behavior című szaklapban megjelent új kutatás szerint arcunk szélesség-magasság aránya szexuális aktivitásunkra is enged következtetni. A Steven Arnocky vezette kutatócsoport arra szeretett volna választ kapni, hogy arcunk formája milyen hatással van szexuális kapcsolatainkra és a szelekcióra. Ennek érdekében alaposan megvizsgálták két korábbi kutatás eredményeit.

Arcunk szélesség-magaság aránya A szélesség-magasság arányát az arccsont szélessége és a felső ajak, valamint a szemöldök közötti távolság hányadosa adja. Minél nagyobb, annál több szervezetünkben a tesztoszteron - és annál szélesebb az arcunk.

Az elsőben 145 heteroszexuális, tartós párkapcsolatban élő egyetemistát kérdeztek szexuális igényeikről és társas kapcsolataikról, majd a résztvevőkrők arcformájuk elemzése céljából fotókat is készítettek. A másik tanulmányban 314 egyetemista vett részt, őket szexuális orientációjukról, igényeikről kérdezték, valamint arról, hogy hosszú távú partnerkapcsolatok esetén általában hűségesek-e a párjukhoz.

Arcunk elárulja, hűségesek vagyunk-e
Arcunk elárulja, hűségesek vagyunk-e

A két korábbi tanulmány eredményeit megvizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy az arc nagyobb szélesség-magasság aránya a nőknél és a férfiaknál is intenzívebb szexuális igényekkel jár együtt. A második tanulmány eredményei pedig arra utaltak, hogy a magasabb szélesség-magasság aránnyal rendelkező férfiak nyitottabbak az alkalmi szexre és gyakrabban fontolgatják partnerük megcsalását. Mindez azonban a szélesebb arcú nőkre nem volt jellemző.

Egy korábbi, szintén arcformákat elemző kutatásban egyébként azt is megállapították, hogy a szélesebb arcú férfiak általában agresszívabbak és dominánsabbak, valamint hogy vonzóbb altenatívának tűnnek, amikor egyéjszakás vagy rövid távú kapcsolatokról van szó.

Mindezért pedig a tesztoszeron hormon a felelős, amely nemcsak arcformánk, hanem szexuális viselkedésünk kialakulásában is szerepet játszik.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!