A férfi, akinek 98 gyereke van

Egy holland férfit kiáltottak ki Európa legférfiasabbjának, miután jótékonyságból elkövetett spermaadományozásainak hála ma már 98 gyermek apjának mondhatja magát.

Ed Houben - aki egyébként egészen 34 éves koráig szűz volt - 2002-ben adományozta először spermáját egy spermabanknak, ám utána úgy döntött, a jótékonykodásnak inkább egy természetesebb formáját választja. Ednek köszönhetően számos leszbikus pár, egyedülálló nő, illetve heteroszexuális, meddő pár jutott gyermekhez, ám injekciók és egyéb orvosi eszközök helyett minden a hagyományos módszerrel történik, mivel a férfi szerint így jóval nagyobb az esély a sikerre.

Legutóbbi gyermekét, szám szerint a 98.-at egy óvónő szülte meg, aki egyszerűen nem talált megfelelő partnert magának a gyermekvállaláshoz, így talált rá Edre. Házaspárok esetében a férjek általában hamar túljutnak a problémán, hogy feleségük egy idegen férfivel bújik az ágyba, hiszen a cél szentesíti az eszközt. Ed valamennyi gyermekéről és azok anyjáról nyilvántartást vezet, hogy ezzel csökkentse a kockázatát annak, hogy netán a gyerekek a jövőben egymással kerüljenek szexuális kapcsolatba. Így ha később az egyik gyermekét egy olyan valakivel hozza össze a sors, aki nem tudja, ki az apja, erről a listáról leellenőrizheti magát.

Sok gyereke van egy spermadonornak (Fotó: Europress)

Noha Ednek már szinte a világ minden táján van utódja, a leendő anyákat általában saját otthonában fogadja, ez alól csak ritkán tesz kivételt, de olyankor az utazási és a szállásköltségeit megtérítik. A gyermekre vágyó nőkkel az interneten veszi fel a kapcsolatot, és mivel a nők 80 százalékát sikeresen ajándékozta meg utóddal, igen jó a híre.

Partnereitől elvárja, hogy orvosi papírral igazolják, hogy semmilyen fertőzésük nincsen és drogot sem fogyasztanak. Míg a spermabankon általában igen tetemes összeget számítanak fel egy gyermekre vágyó nők szinte kézről kézre adják őt, és gyermekei között egyaránt akadnak németek, belgák, franciák, spanyolok, sőt még új-zélandiak is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.