Újév, új kezdet: tervezzük meg pénzügyeinket!

Pénzügyi helyzetünk alakulását egyszerűen nyomon követhetjük, és könnyebben kézben tarthatjuk, ha "házi" költségvetést állítunk össze. Az év elején érdemes a tervezést éves időtávon is elvégezni.

Nemcsak azért lenne fontos már az újév elején leülni és osztani-szorozni, hogy a következő évre várható komolyabb anyagi erőforrásokat igénylő terveinket meg tudjuk valósítani (pl. lakásfelújítás, autóvásárlás), hanem azért is, hogy a nem várt kiadások se borítsák fel pénzügyeinket. Új év, új költségvetés.

Így készül a családi költségvetés

Első lépésként írjuk össze várható bevételeinket és kiadásainkat. A bevételek közé tartozik a rendszeres munkavégzésből származó nettó bér, a társadalmi juttatások (családi pótlék, nyugdíj, gyes, gyed), valamint az egyéb jövedelmek, mint a különmunka, a prémium vagy a kamat. A kiadási oldalon a közel állandó költségek mellett (rezsi, biztosítások), fontos, hogy ne feledkezzünk meg a megélhetési költségekről sem (étkezés, ruházkodás, sport, szórakozás). Lényeges, hogy minden bizonyító erejű papírt (csekkek, bizonylatok, igazolások, kivonatok) előszedjünk a kalkulációhoz, hogy ne tudjuk magunkat becsapni: a bankszámlakivonat például nagy segítség lehet, hogy a havonta jelentkező kiadásainkat be tudjuk lőni, az utolsó néhány százforintos tételt is számba véve.

A mérleg két oldala

Ezután minden világossá válik: a bevételek, kiadások mérlegéből kiderül, hogy egy hónapban mennyivel költöttünk kevesebbet (vagy többet) az adott havi jövedelmünknél. Marad pénzünk? Tovább nyújtózkodunk, mint ameddig a takarónk ér?

Ha az átlagos havi kiadások és bevételek különbségének értéke pozitív, akkor jól gazdálkodtunk, a felesleg megtakarításként elhelyezhető, esetleg egyéb célokra fordítható; ha viszont negatív, akkor át kell tekintenünk költségvetésünket, mivel tudnánk bevételeinket növelni, vagy kiadásainkat mérsékelni. Ezen felül hetente legalább egyszer szánjunk fél órát pénzügyeink áttekintésére!

Az éves tervezés keretében érdemes már év elejétől a nyaralás, karácsonyi vásárlás céljából havonta valamennyit félretenni, valamint, ha hitelt szeretnénk felvenni, általában ehhez is szükség lehet "önerőre", tehát a hitelfelvétel előtt megtakarított pénzzel kell rendelkeznünk. Ne feledjük: akár van hitelünk, akár nincs, bármikor előfordulhatnak váratlan többletkiadások, illetve közbejöhet egy betegség, esetleg átmeneti munkanélküliség, ezért mindig legyen biztonsági tartalékunk!

Anyagi biztonság

Az anyagi biztonság normál körülmények között is igen fontos tényező az életünkben, amiért ugyanúgy lehet és érdemes is tenni, mint pl. egészségünk megőrzéséért. A gazdasági válság tükrében mindenki számára még inkább ajánlható, hogy gondolja végig, mennyit tudna félretenni, mivel bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor hirtelen csökkennek a bevételei – akár a munkahely elvesztése, akár betegség miatt. Ilyenkor létszükségletté válhat a tartalékpénz.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

További információk a témában:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!