Álmatlanság ellen mozgás

Attól, hogy ma lemegyünk az edzőterembe, még nem feltétlenül fogunk jól aludni este - körülbelül négy hónapra van szükség ahhoz, hogy a rendszeres mozgás éreztesse hatását.

"Ha valaki álmatlanságban szenved, az edzéstől nem fog azonnal jól aludni" - nyilatkozta a Journal of Clinical Sleep Medicine augusztus 15-i számában megjelent tanulmány szerzője, Kelly Glazer Baron, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának klinikai pszichológusa. "Ez egy hosszú távú összefüggés. Ki kell tartani, és nem szabad elcsüggedni."

Ez az első olyan kutatás, amely azt mutatta, hogy az aerob testmozgás nem eredményez aznap jobb alvást az alvászavarokban szenvedő emberek esetében. A testmozgás és az alvás napi hatásait vizsgáló kutatások többségét eddig egészséges önkénteseken végezték. Az új kutatás ráadásul azt is kimutatta, hogy az emberek kevesebbet edzenek az álmatlan éjszakák után.

"A rossz alvás nem változtatja meg az ember aerob kapacitását, csak a megterhelés egyéni érzékelését" - magyarázta Baron. "Egyszerűen kimerültebbnek érezzük magukat."

A kutatók a meditációt javasolják azoknak, akik éjszaka csak forgolódnak, de nem tudnak egy jót aludni. Az eredmények alapján tehát kiderült, hogy a testmozgás és az alvás mindkét irányban hat egymásra: a rendszer, hosszú távú testedzés jótékonyan hat az alvásra , de a rossz alvás kevesebb testmozgáshoz vezethet. Miért tart azonban ilyen sokáig, hogy az edzés éreztetni kezdje a hatását?

A kutatók szerint az álmatlanságban szenvedő betegek agyi aktivitásának szintje magasabb, és időre van szükség, hogy helyreálljon a normális szint, ami elősegíti a jó alvást. Az alvást gyorsan kiváltó gyógyszerek helyett a testmozgás egészségesebb módja lehet az alvás javításának, mert ez az alapproblémát veszi célba, és oldja meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!