A mellkasi fájdalom erre utalhat

A mellkasi fájdalom nagyon gyakori panasz, és mivel a mellkas számos szervet foglal magában, a fájdalom forrása is sokféle lehet.

Szerencsére nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, de a fájdalmat semmiképpen nem szabad elhanyagolni, ugyanis akár az életünk is múlhat azon, időben kapunk-e megfelelő orvosi ellátást.

A mellkasi fájdalom eredetének kiderítése gyakran alig néhány perces művelet, más esetekben viszont hosszadalmas és bonyolult folyamat, melynél nemcsak képalkotó vizsgálatokra, de vérvizsgálatra, sőt biopsziára is szükség lehet.

Mivel a mellkasban számos szerv helyezkedik el, így a fájdalom forrása ezek bármelyikéhez köthető. Így a fájdalom eredhet a mellkas bőréből, izmaiból, a bordákból vagy a szegycsontból, de a gerincből, a hátizmokból és az idegekből is; a légcsőből, a tüdőből, a mellhártyából; a szívből és a szívburokból, valamint az oda vezető nagyerekből; a nyelőcsőből, a rekeszizomból. Emellett előfordulhat, hogy bár a mellkasban érezzük a fájdalmat, valójában az máshonnan ered, például a hasüregben elhelyezkedő szervekből, így a gyomorból, a hasnyálmirigyből vagy az epehólyagból.

A mellkasi fájdalom oka tehát nagyon sokféle betegség, probléma lehet. Ezek mindegyike másféle kezelést, terápiát igényel, és bár lehet, hogy a mellkasi fájdalom csak múló kellemetlenség, előfordulhat az is, hogy nagyon súlyos, akár életveszélyes betegség tüneteként jelentkezik. Ezért mindenképpen fontos, hogy a mellkasi fájdalommal időben keressük fel az orvosunkat!

A mellkasi fájdalom hátterében többféle betegség is állhat

A mellkasi fájdalom hátterében többféle betegség is állhat A fájdalom intenzitása, helye, jellege is sok mindent elárulhat a betegségről. A fájdalom lehet éles, tompa, szúró, nyilalló jellegű, koncentrálódhat egy vagy több kisebb területre, de érintheti a mellkas egészét is. Gyakran a lélegzetvételkor jelentkezik a legintenzívebben a fájdalom, más esetekben pedig bizonyos testhelyzetek váltják ki azt.

Lássuk, milyen betegségek és problémák állhatnak a mellkasi fájdalom hátterében! Bordatörés , bordarepedés vagy zúzódás; a szegycsont ízületeit és porcait érintő gyulladás; a mellhártya vírusos, bakteriális fertőzésre, autoimmun betegségre vagy egyéb krónikus betegségre visszavezethető gyulladása. Szintén mellkasi fájdalmat okozhat a légmell , vagyis amikor a mellhártya két rétege közé folyadék vagy vér kerül. A fájdalom oka lehet tüdőgyulladás, tüdőembólia is.

A szívinfarktusra több apró jel is utalhat, de mik ezek és hogyan vegyük észre őket?

Mellkasi fájdalom az egyik tünete a szívelégtelenségnek, szívinfarktusnak , a szívburok-gyulladásnak, vagy az aorta falának a megrepedésének. A gyomorégés és a refluxbetegség is nagyon gyakran okozhat mellkasi fájdalmat, mint ahogy a nyelőcső gyulladása, különböző betegségei is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra