Fogyni is segít a mobilunk

Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint az okostelefonokra letölthető mobilalkalmazások révén hatékonyabbá tehetőek a fogyókúrás kísérletek.

A modern technológiának hála, az orvosi segítséggel fogyni próbálók két kórházi vizit közt is beszámolhatnak orvosuknak az elért eredményeikről, a szakemberek pedig tanácsokkal láthatják el őket, így a személyre szabott figyelemnek köszönhetően sokkal jobb eredmények érhetőek el.

Amint arról a tanulmányt készítő Bonnie Spring, a chicagói Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának professzora beszámolt, ha a betegek rögzítik a mobiljukon, hogy mit esznek és mennyit mozognak, miközben mindezt egy szakember is figyelemmel kíséri, az eddiginél jóval hatékonyabban és költségkímélőbben nyerhetik vissza egészséges testsúlyukat. A mobilalkalmazás révén nyomon követhetik, mennyi kalóriát vettek magukhoz, a többi fogyni vágyóval kommunikálva pedig hasznos tanácsokat kaphatnak arra nézve, mit érdemes fogyasztani, és milyen mozgásformák a leghatékonyabbak.

Az című lapban megjelent tanulmány során Spring és munkatársai 69 túlsúlyos és elhízott, átlagosan 58 éves személyt kísértek figyelemmel egy éven át. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik okostelefon segítségével fogytak, átlagosan nagyjából négy kilóval több feleslegtől szabadultak meg, mint azok, akik a hagyományos módszer választották, ráadásul mintegy kétharmaduk már a harmadik hónapban leadta testsúlya öt százalékát, míg a többieknél ennyi idő alatt még semmi eredmény nem mutatkozott. Spring hangsúlyozta, hogy önmagában a mobilalkalmazás még nem elég hatékony, a sikerhez fontos, hogy egy egészségügyi szakember is figyelemmel kísérje a fogyni vágyót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.