Ez a gén a felelős a túlevésért

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A tudósok rájöttek, miért nagyobb a túlevés és az elhízás veszélye bizonyos génkifejeződéssel élő emberek esetében.

Azok, akik az úgynevezett "FTO" gén variánsának két másolatát hordozzák, nagyobb valószínűséggel éheznek meg egy teljes menü elfogyasztása után, mert magasabb a ghrelin nevű hormon szintje a véráramukban. Sőt, a nemzetközi kutatócsoport azt is kiderítette, hogy ez a kettős FTO-variáns megváltoztatja az agy reakcióját az ételre és a gherlinre. Az azt hordozók éhség és élvezet-jutalom központja ugyanis úgy reagált az étkezésre, mint ahogy normális esetben az alkoholra vagy a kábítószer-fogyasztásra kellene.
A lakosság körülbelül hatoda hordozza ezt a génvariánst. Ők 70 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el, mint a többiek - olvasható a Journal of Clinical Investigation című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányban. "Egy ideje tudtuk, hogy ez a kettős FTO-variáns összefüggésben áll az elhízással, de azt nem, hogy hogyan. Már tisztában vagyunk vele: hordozói biológiailag több evésre vannak programozva" - fogalmazott a kutatást vezető Dr. Rachel Batterham.

Az evolúció adhat magyarázatot arra, hogy a jelenség miért ilyen gyakori. "A történelem túlnyomó részét élelemhiány jellemezte. Ezekben az időkben az említett génváltozat akadályozta volna a túlélést" - állapította meg Dr. Batterham, a University College London elhízásközpontjának vezetője.



A kutatók először 20 férfit kérdeztek meg - köztük 10 olyat, aki e génvariánst hordozza, és 10-et, akinek FTO-génkifejeződése alacsonyabb elhízás-kockázathoz köthető -, hogy osztályozzák éhségérzetüket étkezés előtt és után. A ghrelin szintjének méréséhez vért vettek tőlük. E gyomor termelte hormon jelenléte normális esetben étkezés előtt növekszik, utána pedig csökken. Most azonban kiderült, hogy a kettős FTO-variáns hordozóinál evés után is magas marad, így ők éhesebbek a többieknél. A következő lépésben a tudósok fMRI vizsgálattal állapították meg, hogy 24 másik férfinál az agy és a ghrelin-szint miként válaszol az ételek képének látványára táplálkozás előtt és után.

Itt nyilvánvalóvá vált, hogy a kettős FTO-génkifejeződés megváltoztatta az éhségérzetért felelős hipotalamusz működését, valamint a "jutalom" régiókét is. Ez az ételek képeire adott élénkebb válaszban és fokozott ghrelin-termelésben nyilvánult meg. Sőt, az érintettek a magas kalóriatartalmú fogásokat vonzóbbnak találták az egészségesebbeknél. Az emberi sejtek elemzésekor pedig kiderült, hogy az FTO-gén egyenesen "kikódolja" a ghrelin-termelés genetikai mintázatát, nagyobb mennyiség termelésére ösztönözve a testet.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32743

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt észak felől tovább szakadozik, vékonyodik a felhőzet, de sokfelé mindig erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag