Alkohol és kávé: szívritmuszavart okozhat

Két, nemrégiben közzétett tanulmány szerint heti több mint tíz, átlagos alkoholtartalmú ital vagy napi több mint négy erős kávé fogyasztása növeli a szívritmuszavar előfordulásának kockázatát.

Ingervezető rendszer Az alkohol és a koffein ugyanis pitvarfibrillációt okoz, amely nagymértékben növeli a stroke, a szívroham és egyéb szívbetegségek kockázatát.

Az első kutatás 8830 személy követésével zajlott; az eredmények azt mutatták, hogy akik több mint tíz átlagos alkoholtartalmú italt (azaz 15 egységet) fogyasztottak el egy héten, azoknál öt éven belül 80 százalékkal nőtt a megbetegedés veszélye. (Egy egység körülbelül 1 dl bor, 3 dl sör vagy 3 cl tömény ital alkoholtartalmának felel meg.)

A norvég Egészségügyi Minisztérium ajánlása szerint a férfiak legfeljebb 21, a nők legfeljebb 14 egységnyi alkoholt fogyasszanak hetente.

Inger Ariansen, az Oslói Egyetemi Kórház orvosa, a kutatás vezetője szerint 10 átlagos ital elfogyasztása jelenti a határt a pitvarfibrilláció megnövekedett kockázata szempontjából.

Szívbillentyű- elégtelenség A második vizsgálatban a Modenai Egyetem kutatói azt találták, hogy napi több mint négy erős presszókávé fogyasztása növeli az arritmiák veszélyét olyanoknál is, akiknek nincs szívbetegségük - még akkor is, ha egyébként egészségesen táplálkoznak.

Peter Weissberg, a British Heart Foundation orvosigazgatója elmondta, hogy a javasolt alkoholmennyiséget a májkárosodás és egyéb ártalmak szempontjából határozták meg, de kétségtelen, hogy egyesek érzékenyebbek az alkohol szívre kifejtett hatásaival szemben, akiknél a pitvarfibrilláció fokozott kockázatával kell számolni. Hozzátette: nem tudott róla, hogy bizonyítékunk lenne a fokozott kávéfogyasztás hasonló veszélyeire, de, mint elmondta, nem lepné meg, ha így lenne.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra