Pánikbetegség: rettegünk, szorongunk

A pánikbetegség testi tünetekben megnyilvánuló szorongásos kórkép. Pontos visszaemlékezése az első rosszullétre szintén típusosan a pánikbetegségre jellemző.

A testi tünetek nagyon változatosak lehetnek, sokszor egyszerre hirtelen több tünet lép fel, és rövid időn belül (átlagosan 20-30 perc) spontán el is múlhatnak. Gyakran heves szorongással, rettegéssel, néha halálfélelemmel járnak.

A betegség igen gyakori. A legutóbbi felmérések szerint a nők legalább öt, míg a férfiak három-négy százaléka érintett.

A pánikbetegség jellegzetes tünetei a következők:

  • Fulladás, légszomj: a betegek úgy érzik, nincs elég levegő, fulladnak, sóhajtoznak. Emiatt sokszor szaporábban kapkodják a levegőt, ami csak tovább fokozza a bajt.
  • Szédülés, ájulásérzés, bizonytalanság: pánikbetegség esetén tipikus tünet az ájulástól való a félelem, ám ez soha nem következik be.
  • Szapora szívverés és heves szívdobogás: nyugalomban is fellép a heves szívdobogás, ami még ijesztőbb lehet, ha egy-egy nagyobb ütés, vagy ebből akár egy sorozat is érezhető.
  • Remegés, reszketés: ezt gyakran egész testükben érzik.
  • Izzadás: erős verejtékezés, "csorog a hátamon a víz", "szinte csöpög a kezem", érzését tapasztalják a betegek anélkül, hogy melegük lenne.
  • Torokszorulás, fulladás: nem a légszomjról, a levegő kapkodásáról van itt szó. A torokban lévő szorító érzés, a "gombóc" megakadályozza, hogy akár az étel, akár a levegő "lemenjen".
  • Hányinger, hasi feszülés/fájdalom: émelygés, hányinger, puffadás, ideges hasmenés, akár mellkasi tünetek nélkül is jelentkezhetnek. Ilyenkor hasi pánikról beszélünk.
  • Deperszonalizáció, derealizáció: a személy saját magát, a testét, annak részeit érzi megváltozottnak vagy környezetét éli meg furcsának, idegennek.
  • Érzési zavarok, zsibbadás, hangyamászás érzése vagy csökkent érzékelés: általában a kezek, a karok, az arc, az ajak zsibbadását, érzéketlenségét élik meg.
  • Kipirulás, hevülés vagy hidegrázás.
  • Mellkasi fájdalom, nyomás, szorítás.
  • Halálfélelem: a beteg sokszor úgy érzi, hogy meghalhat, azonnali segítséget kell kérnie.
  • Megőrüléstől, az önkontroll elvesztésétől való félelem: gyakran elviselhetetlen, kibírhatatlan a roham alatt észlelt szorongás, rettegés, félelem.

Az amerikai osztályozási rendszer szerint akkor beszélünk pánikbetegségről, ha maximum 10 perc alatt legalább négy tünet jelentkezik (és a háttérben sem gyógyszer, sem hormonhatás nem áll). Természetesen gyakran szükség van - a sokrétű tünetek miatt - belszervi vizsgálatra is, az esetleges szomatikus (testi) betegség kizárására.

A tünetek enyhíthetők, sőt legtöbbször teljesen megszüntethetők (nagyon jó, kb. 80 százalékos a gyógyulási arány).

A kezelés lehet részben gyógyszeres: a szorongás az agyban biokémiai változásokkal társul, bizonyos kémiai ingerületátvivő anyagok (pl. serotonin) szintje mérhetően változik.

Gyógyszerrel ennek az anyagnak az egyensúlyát igyekszünk helyreállítani. (A szorongáscsökkentő, nyugtató hatású gyógyszereket csak kiegészítőként használjuk.)

A másik lehetőség a pszichoterápiás kezelés (relaxáció, kognitív légzéskontroll, családterápia, rövid, dinamikus terápiák, hipnózis stb.).

Az eredmény sokszor a kétféle módszer együttes hatásaként jelentkezik a leghamarabb.

Keressen fel szakorvost, pszichiátert, aki a kezelési módokról bővebben is felvilágosítja.

Javaslom, hogy a megbeszélésen a férje is legyen jelen. Egy ilyen beszélgetés után jobban megértheti félelmeit.

Nem tudom, hogy az első rosszulléte előtt voltak-e valaha szorongásos panaszai. Ahogy írja, az "önbizalom" mellett egyébként is gátlásosabb, izgatottabb természetű. Ilyenkor maga a személyiség, a félénkség (mely valamelyest genetikailag is meghatározott) miatt a kezelés hosszabb időt igényelhet, hosszabb pszichoterápiával, esetleg csoportterápiával kiegészíthető. VIII./9., 2000. Szeptember

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!