Megvan a vallásosság biológiai oka

Az Auburn Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan alakítják az agyi hálózatok az egyén vallásos hitét. Eredményeik különbséget mutatnak a vallásos és a nem vallásos emberek agyi kölcsönhatásai között.

Az egyetem kutatócsoportja Gopikrishna Deshpande vezetésével a szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban arról számoltak be, hogy eltérések figyelhetők meg azokban az agyi kölcsönhatásokban, amelyek a tudatteória (theory of mind, ToM) agyi hálózatban vesznek részt.

Ez a hálózat áll az emberek azon képességének hátterében, ami a személyes hiedelmeket, szándékokat és vágyakat kapcsolják össze más emberekével. Az erősebb tudatteóriával rendelkező személyek a kutatás eredményei szerint vallásosabbak. Deshpande szerint ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy az evolúció során az emberekben a tudatteória képességeinek fejlődése okozhatta a vallás megjelenését az emberi társadalmakban.

Más a vallásos ember agya? (Fotó: Europress)

"A vallásos hit egyedi emberi tulajdonság, amely a világ legkülönbözőbb kultúráiban megfigyelhető, még olyanokban is, amelyek egymástól függetlenül fejlődtek, például a közép-amerikai maják és az ausztrál őslakosok" - magyarázta Deshpande. "A kutatók ezért régóta feltételezik, hogy valamilyen biológiai alapja lehet a vallás kifejlődésének az emberi társadalmakban."

Deshpande és munkatársainak vizsgálatát megelőzően egy a emberek agyműködését , miközben a vallásos hit három pszichológiai dimenziójáról gondolkodtak. Az fMR-vizsgálat azt mutatta, hogy a három pszichológiai dimenzió különböző agyi hálózatokat aktivált az agyban, de az aktiválódás mértéke nem tért el a vallásos és a nem vallásos alanyok között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Délnyugat, nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a (fátyol)felhőzet, amely időszakosan többfelé szűri a napsütést, illetve takarja a napot. Késő délutántól, estétől általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és néhol - főként hazánk délnyugati felén - már előfordulhat kisebb zápor. A keleties szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. Noha markáns fronthatás nem érvényesül, a melegedés nyomán az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!