Vedelve fogynak a fiatal lányok

A fiatal lányok, hogy vékonyak maradjanak de az esti buliban se kelljen lemondaniuk az ivásról, az alkoholban lévő kalóriákat vacsorájuk kihagyásával spórolják meg.

A drunkorexia leggyakrabban a főiskolás korú lányoknál fordul elő, de a gimnazista tinédzser lányok körében is terjed. A dietetikusok által megalkotott kifejezés az anorexia és az ivás szó kombinációja, mivel a drunkorexiás lányok azért, hogy az esti bulikra megspórolják a kalóriákat, napközben jóval kevesebbet esznek.

A szakértők szerint a jelenség hátterében az szociális nyomás állhat, amely szerint a fiatal lányoktól elvárják kortársaik, hogy vékonyak maradjanak, ugyanakkor a bulikban fogyasszanak alkoholt is. Az alkohol ugyan zsírt nem, de rengeteg kalóriát tartalmaz. Közülük is főként a röviditalok kalóriadúsak, amelyek többnyire a legnépszerűbbek az ilyen bulikban. Nem ritka ezért, hogy a lányok kihagyják például a vacsorát és üres gyomorral vetik bele magukat az éjszakába. Így persze gyorsabban is hat az alkohol, ami a fiatalok szerint még plusz pozitívum is, hiszen pénzt spórolhatnak meg. A szakértők azonban ezzel a veszélyes trenddel kapcsolatban aggályaikat fogalmazták meg.

A Missouri Egyetem kutatói azt találták, hogy a megkérdezett egyetemisták 16 százaléka "takarékoskodik" ilyen módon a kalóriákkal. Victoria Osborne közegészségügyi szakember hozzátette, hogy ez a módszer azért is nagyon veszélyes, mert hosszú távon kognitív viselkedési problémákat, koncentrációs zavart okozhat, ráadásul bármelyik italozás alkalmával előfordulhat, hogy alkoholmérgezést kapnak a fiatalok, vagy kockázatos szexuális viselkedésük bajba sodorja őket.

A szakértők szerint ezért nem éri meg kihagyni azt a három szem kekszet - amiért cserébe 3 vodkát ihatnak - vagy egy kis tál bolognai spagettit, ami helyett 4-5 ital is belefér, hiszen így lehet, hogy vékonyabbak maradnak, de komoly veszélyeknek teszik ki magukat. A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.