Ezért érdemes a neten ismerkedni!

Felmérések szerint az interneten összeismerkedő házasok boldogabbak és tovább is maradnak együtt, mint a hagyományos módon összekerült párok.

A két csoport közti különbségek ugyanakkor elég csekélyek, még úgy is, hogy a tudósok viszonylag sok online kapcsolatból született házasságot vizsgáltak meg.

John Cacioppo, a Chicago Egyetem Kognitív és Szociális Idegtudományi Intézetének vezetője szerint azonban a kutatási eredmények még ezzel együtt is megnyugvást jelenthetnek azoknak, akik attól félnek, hogy az internetes fórumok nem alkalmasak párkapcsolatok kialakítására.

Milyen férfit vonz? társkereső oldal segítségével több mint 19 ezer önkéntest vizsgáltak, akik mind 2005 és 2012 között kötöttek heteroszexuális házasságot. Az eredmények kiértékelését független statisztikai szakértők végezték. Mivel viszonylag friss házasságokról volt szó, a válások és különélések aránya alacsony volt (5 és 2,5 százalék). Az adatok szerint a résztvevők több mint harmada online ismerte meg későbbi párját: közülük 45 százalék ismerkedett társkereső oldalakon és 21 százalék a Facebookhoz hasonló közösségi oldalakon. Azok közül, akik a hagyományos módon ismerkedtek meg, jellemzően magasabb volt a nagyon idősek, nagyon fiatalok és kevésbé tehetősek aránya. A való életben egymásra találók általában a munkahelyükön, közös barátok útján vagy az iskolában ismerkedtek meg egymással (22, 19, 11 százalék). A hagyományos módon induló házasságok 7,6 százaléka végződött válással, szemben az online házasságok 5,9 százalékával. Ez az aránykülönbség azok után is fennmaradt, hogy a kutatók olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor és a fizetés. A vizsgálati eredményekből kiderült továbbá, hogy az online megismerkedő házasok sokkal boldogabb házasságban éltek, mint az offline párok. A tudósok ugyanakkor igyekeztek hangsúlyozni, hogy ezek az adatok csak a házaspárok egyik tagjának elmondásán alapultak és pontosan az sem került definiálásra, hogy mit értettek "boldog házasság" alatt. Hogy mi teszi tartósabbá és boldogabbá az online kapcsolatokból születő házasságokat? Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a párkeresők ebben az esetben sokkal jobban koncentrálnak arra, hogy megfelelő partnert találjanak, mint azok, akik csak úgy beleesnek egy-egy kapcsolatba. "Valószínű, hogy a biztos kapcsolatra vágyó online társkeresők később a házasságukba is átviszik ezt a fajta hozzáállást" - vélekedett Elizabeth Schoenfeld, a Texas Egyetem emberi viselkedéssel foglalkozó munkatársa. Markie Blumer, a Nevada Egyetem tanársegédje azonban kifogásolta, hogy csak az interneten amúgy is aktív önkéntesek vettek részt a felmérésben, és hogy a kutatók figyelmen kívül hagyták az azonos nemű párokat. A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!