Fogyni akar? Aludjon!

Kutatások szerint az alvás befolyásolja a testsúlyszabályozást, és az alváshiány nem csak az elfogyasztott kalória mennyiségére, hanem az elégetett energia mennyiségére is hatást gyakorol.

A táplálkozási viselkedés elemzésével foglalkozó Society for the Study of Ingestive Behavior (SSIB) éves konferenciáján is hangsúlyozták: az utóbbi időben egyre több epidemiológiai kutatás mutatott ki összefüggést az alvás időtartama és az elhízás illetve a 2-es típusú cukorbetegség között, ami arra utal, hogy az alváshiány növeli a hízás és a diabétesz kialakulásának kockázatát.

A Tübingeni, a Lübecki és az Uppsalai Egyetemek közös kutatása a rövidtávú alváshiány az éhségre, a fizikai aktivitásra és a szervezet által felhasznált energiára gyakorolt hatását vizsgálta. A fizikai aktivitást a testre rögzített akcelerométerrel (gyorsulásmérővel) mérték. Az energiafelhasználást pedig indirekt kalorimetriával határozták meg, mely során az oxigénfelhasználás alatt termelt hőmennyiséget becsülik meg.

Az eredményekből az derült ki, hogy az alváshiány fokozta a résztvevők éhségérzetét, és növelte a grelin nevű "éhséghormon" mennyiségét a vérben. Minél kevesebbet aludt valaki, annál erősebb éhséget érzett. Az alanyok ráadásul már egyetlen álmatlan éjszaka után is kevesebbet mozogtak, ami nem meglepő, mivel fáradtabbak voltak. Az eredmények azonban összességében azt mutatják, hogy amikor kialvatlanok vagyunk, nagyobb valószínűséggel eszünk többet, mert éhesebbnek érezzük magunkat. Idővel már önmagában ez is hízást eredményez, de az alváshiány következtében ráadásul kevesebb kalóriát is égetünk, ami szintén hozzájárul a hízás kockázatának növekedéséhez.

Bár még várni kell arra, hogy az alvás javítása révén valóban kezelni lehessen az elhízást és a cukorbetegséget, a rendelkezésünkre álló kutatási eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy az alvás szerepet játszik a kalóriafogyasztás és a mozgás illetve anyagcsere során felhasznált kalóriamennyiség egyensúlyának szabályozásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!