Aludjunk egyet a problémákra!

Aludj rá egyet - hangzik a régi mondás. Kutatók szerint ez nem csak olcsó frázis, valóban hatékonyabban tudunk döntést hozni, ha aludtunk.

A Memory & Cognition eheti internetes kiadásában megjelent kutatásban azt vizsgálták, hogy az alvás vagy az ébren töltött idő segít-e jobban az embereknek abban, hogy megtalálják a megoldást a különböző problémákra.

A kísérletben részt vevő 27 férfi és 34 nő könnyű és nehéz verbális problémákat próbált megoldani ismételten alvás és ébrenlét után, illetve azonnal, várakozási idő nélkül. A három csoportból az alvó csoport több nehéz feladatot tudott megoldani, mint a másik két csoport, a könnyű feladatok esetében azonban nem mutattak ki különbséget a csoportok között.

A tanulmány szerzői, Ut Na Sio, Padraic Monaghan és Tom Ormerod úgy vélik, az alvás elősegíti a problémamegoldást, ez azonban elsősorban a nehéz problémák esetében igaz. Monaghan elmondta, már régóta tudjuk, hogy az alvás hatással van a kreativitásunkra és arra, hogy új megoldásokat találjunk a problémákra. A mostani kutatás azt bizonyítja, hogy az alvás hatása akkor a legnagyobb, amikor nehéz problémákkal szembesülünk.

Az alvás azáltal segít a problémamegoldásban, hogy segít hozzáférni olyan információkhoz, amelyek távol állnak az eredeti problémától és először nem jutnak eszünkbe. A kutatás alapján érdemes félretenni egy időre a problémát, ha elakadunk, és ha nagyon nehéz problémáról van szó, az a legjobb, ha alszunk rá egyet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!