A kétkaros vérnyomásmérés életet menthet

A mindkét karon mért vérnyomásérték segítségével megállapítható a szívroham és a stroke emelkedett kockázata.

Az adatok közötti legalább tízpontos eltérés egy friss kutatás szerint 38 százalékos veszélynövekedést jelent, mivel artéria-elzáródásra utal. Ebben az esetben valószínű, hogy a szívet és az agyat is részleges érelzáródás sújtja.

Egy kutatás szerint érdemes a megszokott gyakorlat helyett mindkét karon megmérni a vérnyomást, hogy fény derülhessen a rejtett keringési zavarokra. A tanulmány alapján a két karon mért adat közötti lényeges különbség 38 százalékkal növekedett szívroham-, stroke- vagy más életveszélyes szív- és érrendszeri problémaveszélyre utal.

Az eredmények arra utalnak, hogy olyan egyszerű, olcsó és gyors vizsgálati módszerrel, mint egy-egy extra vérnyomásmérés, már korai stádiumban is lehet értesülni az említett egészségügyi problémákról - így a betegeknek lehetőségük nyílik az életmódváltásra.

A szívbetegség és a stroke számos országban, köztük hazánkban is vezető haláloknak számít. A magas vérnyomás megháromszorozza ezek kialakulásának a kockázatát, károsíthatja a vesét és a szemet, illetve a demenciával is összefüggésbe hozható. A tünetek azonban gyakran rejtettek maradnak egészen addig, amikor már túl késő.

A kétkaros vérnyomásmérés életet menthet

A kétkaros vérnyomásmérés életet menthet A Harvard Egyetem Orvosi karának munkatársai csaknem 3 400 egészséges negyvenen túli férfi és nő vérnyomását mérték meg mindkét karon. Csekély eltérés még normálisnak számít. A szisztolés adat átlagosan öt ponton belül változott. A páciensek tizedénél azonban legalább tízpontnyi eltérés mutatkozott a két karon mért vérnyomás között, ami 38 százalékkal növeli a szívroham, a stroke vagy más ehhez köthető kórkép kialakulásának kockázatát a következő 13 évben.

Az eredmények az American Journal of Medicine című szakfolyóiratban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?