Séta a parkban? A vérnyomásának is jót tesz!

Annak ellenére, hogy a családi kórtörténettel rendelkező emberek a magas vérnyomás magasabb kockázatának vannak kitéve, a rendszeres testmozgás és a jó fizikai állóképesség jelentős mértékben csökkentheti ezt a kockázatot.

"A kutatás eredményei nagyon gyakorlatias üzenettel szolgálnak, mégpedig azzal, hogy már a nagyon reális, mérsékelt mozgás (heti 150 perc gyors séta) is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen azok esetében, akik a magas vérnyomás családi kórtörténete miatt a rendellenesség magasabb kockázatának vannak kitéve" - számolt be az Amerikai Szív Társaság sajtótájékoztatóján a tanulmány szerzője, Robin Shook.

A kutatás során 6300 jó állóképességű embert vizsgáltak 20 és 80 év között öt éven keresztül. Ezek az emberek a magas vérnyomás 34 százalékkal alacsonyabb kockázatának voltak kitéve, mint azok, akiknek családi kórtörténetében szerepel ugyan a betegség, de fizikailag kevésbé jó állapotban vannak. Több mint 1500 résztvevőben alakult ki magas vérnyomás a kutatási időszakban. A jó fizikai állapot azonban a magas vérnyomás 42 százalékkal alacsonyabb kockázatával állt összefüggésben, függetlenül a családi kórtörténettől.

A májusi számában megjelent tanulmány azt is kimutatta, hogy a rossz fizikai állapotú, és a családi kórtörténetükben magas vérnyomással rendelkező személyek esetében 70 százalékkal magasabb volt a rendellenesség kockázata, mint a rendkívül jó állóképességű emberekben. Az edzettek körében a magas vérnyomás családi kórtörténete csupán 16 százalékkal növelte a betegség kockázatát.

Az Amerikai Szív Társaság legalább 30 perc mérsékelt intenzitású testmozgást, például sétát javasol heti öt napban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.