Miért leszünk visszeresek?

Bár a genetika nagy szerepet játszik a visszerek kialakulásában, az, hogy mit teszünk - vagy éppen nem teszünk - a hétköznapokon, még fontosabb lehet. Melyek tehát a leglényegesebb rizikófaktorok, melyeket jobb elkerülni?

Mi tulajdonképpen a visszér? A visszeresség a vékonyabb és vastagabb vivőereknek a lábainkon történő kitágulása, mely önmagában is zavaró lehet, elhanyagolása esetén pedig igen súlyos következményekkel járhat. Normális esetben a visszéren (azaz a vénán) belüli vérnyomás nem nagyobb, mint az érfal és környezete által közvetített ellennyomás. Bizonyos esetekben azonban az éren belüli vénás nyomás nagyobb, mint az érfal és környezete általi ellennyomás, ezért az áramló vér az érfalat egyenetlenül szétfeszíti. Ennek következményei a kidudorodó, esztétikai problémát és egészségügyi kockázatot is jelző visszerek.

Az a fránya genetika

A visszeresség mindenekelőtt az öröklött hajlammal rendelkezőknél alakul ki, különösen akkor, ha megerőltetik az ereiket: elsősorban a tartós állás vagy ülés, a komoly sport, a súlyos tárgyak emelgetése, nagy fizikai megterhelés vezethet a visszerek megjelenéséhez. A fizikai aktivitás azonban kiemelten fontos, hiszen ez nemcsak a vérkeringést javítja, de a sejtek oxigénellátását és az erek rugalmasságát is. Elsősorban azok a mozgásformák ajánlottak, melyek az alsó végtagot veszik igénybe: ilyen az úszás, a séta, a kerékpározás.

Ha valaki hajlamos a visszérre (nézzük meg a szüleink, nagyszüleink lábait), érdemes minél korábban elkezdeni a megelőzést! Rendszeres, egyszerű lábtornával, lábmasszázzsal, a lábak felpolcolásával gyorsítani lehet a nap közben megduzzadt lábakból az ott pangó vér kiürítését, fokozni lehet a vérkeringést, és ezáltal enyhíthetjük a panaszokat. Érdemes ezt mindennapos rutinként bevezetni!

Hajlam esetén, megerőltető munkavégzés és sportolás alkalmával ajánlatos rugalmas pólyát vagy kompressziós harisnyát viselni! Ez ellensúlyozhatja a véroszlopnak a visszerek falára nehezedő nyomását.

Veszélyforrások az életmódunkban

A hölgyeknél (különösen hajlam esetén) érdemes alaposan megfontolni a fogamzásgátlók, illetve bizonyos gyógyszerek használatát. Ezekben ugyanis olyan női hormonok vagy hatóanyagok lehetnek, melyek fokozzák a visszerességet . A nőknél egyébként is gyakoribb lehet a visszér, a kötőszövetek, illetve a vénafalak gyengébb volta miatt.

Sok nőnél a várandósság idején alakulnak ki a visszerek. Ennek oka többes: egyrészt a hormonális változásokban, másrészt a magzat elhelyezkedésében keresendő. A baba ugyanis elnyomhatja a medencei ereket, így pangást okozhat a láb vénáiban.

A túlsúly, és különösen az elhízás-lefogyás gyakori váltogatása (a jól ismert "jojózás") szintén előnytelen. Ugyanúgy hat, mint a fizikai túlterhelés. Természetesen a dohányzás is a legfőbb rizikófaktorok közé tartozik, hiszen ronthatja az erek rugalmasságát.

Sokat hallani az ülő vagy álló életmóddal együtt járó visszerességről. Ennek oka abban keresendő, hogy a sokáig egy pozícióban lévő lábakban lelassul a vérkeringés, a vér pangani kezd az erekben, emiatt megváltozik a nyomás. Ha tudjuk, hogy sokat kell állnunk vagy ülnünk (például a munkahelyünkön vagy egy hosszú repülőút alkalmával), akkor készüljünk fel erre: viseljünk rugalmas pólyát vagy kompressziós harisnyát, és rendszeresen mozgassuk át, tornáztassuk meg a lábainkat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.