Jó és rossz hírek a vérnyomásról

Hazánkban 1,5 millió ember érintett a magasvérnyomás-betegségben. Számuk az utóbbi években nem sokat változott, és megfelel a fejlett országokra jellemző 15-20 %-os aránynak.

2001. december 6. és 8. között rendezték meg Budapesten a Hypertonia Kongresszust, mely Magyarország egyik legrangosabb orvosszakmai rendezvénye.

A kongresszus elnöke, Prof. Dr. Rosivall László egyetemi tanár elmondta, hogy hazánkban 1,5 millió ember érintett a magasvérnyomás-betegségben. Számuk az utóbbi években nem sokat változott, és megfelel a fejlett országokra jellemző 15-20 %-os aránynak, ami azonban jó eredményként értékelhető, mivel korábban folyamatosan nőtt a betegek száma, s a növekedést sikerült megállítani.

A szélütésen és az infarktuson kívül a magasvérnyomás-betegség több szervi szövődménnyel is járhat, így például veseelégtelenséget, végtagkeringési és látászavarokat is okozhat.

A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában nagy szerepet játszik az érfalak beszűkülése, az érelmeszesedés. Magyarországon több olyan gyógyszer van már forgalomban, mely amellett, hogy eredményesen csökkenti a magas vérnyomást, az érelmeszesedés folyamtatát is lassítja. Ezeket a hatásmechanizmusokat több nagy nemzetközi vizsgálat két nagy vérnyomáscsökkentő hatású gyógyszercsoportnál, a kalcium-antagonistáknál és az ACE-gátlóknál is bebizonyította.

Ahogy már korábban beigazolódott, magas életkorban sem normális a megemelkedett vérnyomás. Talán kedvezőbb, ha az emelkedés lassú, és nem hirtelen következik be, mivel így a szervezet jobban tud alkalmazkodni a megváltozott belső környezethez, például azáltal, hogy megnyílhatnak olyan érszakaszok, amelyek korábban nem voltak átjárhatóak. A vérnyomás ingadozása is kedvezőtlen, ezért Dr. Farsang Csaba fontosnak tartotta kiemelni, hogy a vérnyomás-csökkentőket rendszeresen kell szedni. A rendszertelen szedés, illetve a váltakozó, hol magasabb, hol alacsonyabb vérnyomás rosszabb, mintha egyáltalán nem szedne gyógyszert a beteg. Helyes használat mellett a gyógyszerezés segítségével nagyon jó eredményeket lehet elérni, és pl. a budapesti betegek 20-30 százalékában a kezelés eredményeképpen 6 hónap után a vérnyomás megfelelő szintre állt be, de ez az arány akár 50 % is lehetne, ha betegek jobban odafigyelnének vérnyomásukra.

A vérnyomáscsökkentők akkor is jól hatnak, ha a magas vérnyomás közvetlen oka amúgy ismeretlen, egyébként ma még ez a helyzet az esetek csaknem mintegy 95%-ában.

A kutatások azt igazolják, hogy a vérnyomáscsökkentés - természetesen az alacsony vérnyomással leélt életszakasztól függően, időarányosan - növeli a várható életkort. Még akkor is meghosszabbítja az életet, ha a normálisnak mondható, 120 Hgmm körüli (szisztolés) értéket tovább csökkentik. Itt a kimutatható életkor-növekedés csak 4-5 napot tenne ki, tehát nyilvánvalóan nem éri meg a kezelést és az esetleges mellékhatások okozta károkat, de mint tény érdekes és tanulságos. Ma Magyarországon átlagosan 11 évvel élünk kevesebbet a magas vérnyomás miatt, és ezen a statisztikán bizony van még mit javítani.

A szív és érrendszeri betegségek kapcsán hajlamosak vagyunk elsősorban a férfiakra gondolni, pedig sajnos egyre nagyobb arányban érinti a nőket is a magasvérnyomás-betegség szövődményeként kialakuló különböző szívbetegségek előfordulása. Testi-lelki beállítottságuknál fogva a nőknél másképp jelentkeznek a panaszok. Kevésbé figyelnek a kezdeti tünetekre, így a bajokról is csak később vesznek tudomást, amikor azonban már súlyosabb állapotokkal kell számolni, tehát a gyógyítás is nehezebb.

Magyarország egyébként élen jár az érrendszeri megbetegedések kutatásában és a gyógyító munkában. Dr. Korányi Sándort, aki egyébként vesegyógyászként dolgozott, munkájához kapcsolódó vérnyomással kapcsolatos kutatásai elismeréseként a múlt század elején Nobel-díjra jelölték. Ma, amikor az egészségügy problémáival lépten-nyomon szembesülnünk kell, nagyon jó volt hallani, hogy a magyar háziorvosok felszereltsége és tájékozottsága vérnyomásügyben világszínvonalú, sőt, annál is jobb. A vérnyomásbetegségek tengerentúli szakértője, Pickering professzor maga is meglepődött a hazánkban tapasztaltakon: csaknem minden háziorvos rendelkezik olyan vérnyomásmérő készülékkel, melynek segítségével a nap 24 órájában követhető a páciens vérnyomásának alakulása, ráadásul a kutatásokat nagyon megkönnyíti, hogy a készülékek többnyire azonos típusba tartozó, egységes márkájú készülékek, amely az eredmények értékelhetősége szempontjából korántsem közömbös. Az Egyesült Államokban a háziorvosoknak csak mintegy negyede rendelkezik ilyen műszerekkel.

Az eredmények mellett azonban még korántsem lehet nyugodtan hátradőlni a karosszékben. Szó szerint nem! Elméletileg kezdjük tudni, mennyire fontos a mozgás, de gyakorlatilag nem mozgunk eleget.

A betegek tájékoztatása és képzése is ad még tennivalót. Egy tavalyi, 4000, műtét után felépült infarktusos beteg körében végzett, kérdőíves kutatás tanúsága szerint, a megkérdezetteknek 40 %-a csak a műtét körüli vizsgálatok kapcsán szembesült vele először, hogy egyáltalán van vérnyomása.

A Hypertonia Társaság célja, hogy azok számára is eljuttassák az egészségük megőrzéséhez szükséges információkat, akiket eddig nem sikerült elérniük, így 2002-ben, a lassan már hagyományossá érő május elsejei Hypertonia-napon Budapest mellett további négy nagyvárosban, Debrecenben, Pécsett, Győrött és Debrecenben szerveznek érdekes felvilágosító programokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!